JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK - JOGSZABÁLYI KÖRKÉP
Megkezdődött a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény vitája a Parlamentben. A javaslat szerint a kormány mérsékelné a területi egyenlőtlenségeket és elősegítené az elmaradottabb területek felzárkózását.
Komoróczki István tervezéskoordinációért felelős államtitkár mai felszólalásában elmondta, hogy a kormány fontosnak tartja a területi önkormányzatok szerepének megerősítését. Ennek megfelelően az eddigieknél hatékonyabban működő, áttekinthetőbb területfejlesztési és területrendezési rendszer törvényi, szabályozási kereteinek kialakítására kerül sor. A hatályos törvényi szabályozáshoz képest szélesebb körben lesz meghatározva a területi önkormányzatok területfejlesztésre, területrendezésre, vidékfejlesztésre és koordinációra vonatkozó felhatalmazása. A törvényjavaslatban részletesen szerepel a fővárosi és megyei önkormányzatok feladat- és hatásköre, döntés-előkészítési, döntéshozatali és véleményezési kompetenciája, valamint koordinációs jogköre a megye településeivel és a megyei jogú városokkal való egyeztetésre.
Erősödik a területi önkormányzatok – azaz a megyei önkormányzatok és a főváros – szerepe a területi tervezésben és a tervek megvalósításában, így átláthatóbb lesz a kormányzati és önkormányzati szereplők közötti feladatmegosztás. A korábbi Országos Területfejlesztési Tanács helyett megalakul az Országos Területfejlesztési Érdekegyeztető Fórum, amelynek feladata a területfejlesztési politika hatékony alakítása, és az önkormányzati és kormányzati törekvések összehangolása lesz.
Az államtitkár kiemelte, hogy a törvénymódosítás által erősödik a területi tervezés integráló szerepe, és nagyobb összhang jön létre a hazai területfejlesztési célkitűzések, valamint az európai uniós támogatási források felhasználása között.
(Nemzetgazdasági Minisztérium)
További hírek
A munkahelyi konfliktusokban rejlő veszélyek
Ezt ellenőrzik legtöbbet a magánszálláshely-szolgáltatásnál
Külföldön dolgozó magyar átalányadózó
Borturisztikai beruházás adózási kérdései
ÖCSG szocho kötelezettsége
Munkavállalók fejlesztése: képzési lehetőségek 2024-ben
Székhely-áthelyezés kedvezőbb iparűzési adóra tekintettel
Megbízás tb-kötelezettségei
Kinek szabad és kinek nem a Kék Kártyával dolgozni?
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
15
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR