ÖSSZEFOGLALÓK
Az adó- és járulékváltozásokról szóló konferenciasorozatunkon dr. Orbán Ilidkó, a NAV KMRI Dél-budapesti Adóigazgatóságának főosztályvezetője tartott előadást a személyi jövedelemadót érintő változásokról. Az alábbiakban ennek az előadásnak a kivonatát olvashatja.
A személyi jövedelemadó lesz az egyetlen adónem 2012-ben, amelynek a mértéke nem változik és marad 16%-on, két kivételtől eltekintve. Akárcsak 2011-ben, a vállalkozói SZJA az egyik, ahol az adó mértéke az adóalap nagyságától függ, így 500 millió forintig 10%, afölött pedig 19% lesz. A másik kivétel a tartós befektetési számlához kapcsolódik, ez azt jelenti, amikor a megtakarított pénzünket a bankba egy szerződéssel lekötjük. Ha 3 évig ott tartjuk, akkor a kamatadó mértéke 10%-os, ha pedig 5 évig, akkor a kamatadó 0%. Minden más jövedelemtípusnál az adó 16%. De természetesen az is igaz, hogy mégsem 16%-ot fizetünk, az adó mértéke mellett egy másik kérdés, hogy milyen adóalapra vetítve állapítjuk meg ezt az értéket. 2012-ben az adóalap kiegészítése 27% maradt egy csekély változással, mert a jogalkotás úgy alakult, hogy az alsó jövedelemsávban ezt a 27%-os adóalap-kiegészítést nem kell alkalmazni. Amennyiben az évi 2 424 000 Ft összeget – ez az alsó sáv – havi bruttóra levetítjük, akkor ez az állítás havi 202.000 Ft-ra igaz. Ezt úgy kell alkalmazni, hogy a jövedelem első 2 424 000 Ft-jára nincs adóalap-kiegészítés, az azt meghaladó részre pedig 27%-os adóalap-kiegészítést kell figyelembe venni, ez így egy sávosan progresszív adóalap. Tehát aki a 2 424 000 Ft összjövedelemmel rendelkezik, annak a tényleges adóterhe 16%-os, hiszen nincs adóalap-kiegészítése, aki pedig az efölötti jövedelemsávban keres, 20,32% adót fizet, a 27%-os adóalap-kiegészítést figyelembe véve.
Adójóváírás
A 2011. évhez képest az, aki adójóváírást nem érvényesített, ebben az új konstrukcióban évi 104 717 Ft adót spórol meg. 2012-től megszűnik az adójóváírás, így azt utoljára a 2012. január 15-ig kifizetett bérből kell számolni. A családi kedvezmények esetében két változás van: az egyik kedvezmény a vagyonkezelői joggal felruházott gyámot illeti meg, ha a gyermeket a saját háztartásában neveli. A másik változás az, hogy nem feltétel a családi kedvezmény folyósítása, elég a jogosultság is annak érvényesítéséhez. Tehát ha valaki nem kéri a családi pótlék igénybevételét, akkor is jogosult a családi kedvezményre.
Munkáltatói előleg megállapítása az adóalap tekintetében
Fontos, hogy a 2 424 000 Ft alatti jövedelemre, illetve ennek arányos részére nem kell adóalap-kiegészítést alkalmazni. A munkáltatónak úgy kell az előleget megállapítania, hogy év végén az elszámolandó adó minél kevesebb legyen.
Nyilatkozatok
Az előleg megállapításához szükséges nyilatkozatok közül az egyik önkéntes, a magánszemély kérheti azt a munkáltatójától, hogy nagyobb jövedelemhányadára alkalmazzon adóalap-kiegészítést, mint amit a normál számvitel szerint alkalmazni kellene. Ez azért lehet fontos a számára, mert más forrásból is vannak jövedelmei, így nyilvánvaló, hogy máshogy fog alakulni az adófizetési kötelezettsége. A másik egy kötelező nyilatkozat, amelyben a magánszemély arról nyilatkozik, hogy 2012-ben a várható jövedelme 2 424 000 Ft fölött lesz vagy sem. Ha a magánszemély ezt a nyilatkozati kötelezettségét elmulasztja, akkor a különbözetre 12% adóbírságot kell fizetnie.
Kifizetői adóelőleg-megállapítási szabályok
Főszabály, hogy a kifizető minden kifizetésnél alkalmazza az adóalap-kiegészítést, annak összegétől függetlenül. Akkor nem kell alkalmazni, ha a magánszemély előzetesen írásban nyilatkozik, hogy az ő várható éves jövedelme a 2 424 000 Ft-ot nem fogja meghaladni. Két kivétel van továbbá a kifizetőknél: az egyik a Tb-ellátás kifizetője – kivéve a munkáltatót –, a másik, a munkanélküli ellátás kifizetője.
A saját előleg fizetésekor, amikor önálló tevékenységet végző magánszemélyként, egyéni vállalkozóként fizetjük az előleget, a törvény szerint az adóalap-kiegészítéssel az előleg megállapításakor a magánszemélynek számolnia kell, de ha ő tudja, hogy 2 424 000 Ft alatt lesz a jövedelme, akkor nyilván adóalap-kiegészítés nélkül fogja kiszámítani az adóelőlegét. Ilyenkor nem kell nyilatkozatot tenni. A másik változás, hogy az előleg megállapítása során családi kedvezményt figyelembe vehet.
Költségnyilatkozatok
2012-ben az önálló tevékenységnél legfeljebb a bevétel 50%-ig nyilatkozhat magánszemély. Ha a magánszemély nem nyilatkozik semmit a költségelszámolásával kapcsolatban, akkor a kifizető a bevétel 90%-ára állapít meg adóelőleget. Nem önálló tevékenység költségtérítése esetén ez a költségnyilatkozat a költségtérítés 100%-áig terjedhet. Van néhány eset, amikor a kifizetőnek nem kell előleget megállapítani. A kifizető bizonyos magánszemélyektől nem von előleget akkor sem, ha kéri (ezek a magánszemélyek az őstermelő, a családi gazdálkodó és az egyéni vállalkozó). Mindenki mástól, ha számlát ad, akkor kell előleget levonni.
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



