KORMÁNYZATI HÍREK

Egyszerűsödtek a civil szférára vonatkozó szabályok
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A civil szervezetekre vonatkozó új jogszabályok értelmezéséhez és alkalmazásához nyújtott segítséget a civil szervezetek képviselőinek Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár március 1-jén Budapesten.

2012. március 04.

A kormány együttműködést ajánl a társadalom minden tagjának, a civil és érdekvédelmi szervezeteknek, a gazdaság szereplőinek közös ügyeink megoldásában – mondta Latorcai Csaba a XV. kerületi polgármesteri hivatalban tartott szakmai konferencián. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy példaértékű és mélységű volt az új civil törvény megalkotását megelőző társadalmi egyeztetési folyamat.

A helyettes államtitkár előadásában bemutatta a közhasznúság feltételrendszerét érintő főbb változásokat. Elmondta, hogy közhasznú tevékenységnek számít minden olyan tevékenység, amely a létesítő okiratban megjelölt közfeladat teljesítését közvetlenül vagy közvetve szolgálja. A korábbi jogszabály alapján közhasznú, kiemelkedően közhasznú jogállásúként nyilvántartásba vett szervezet 2014. május 31-ig közhasznú jogállásúnak számít, ha letétbe helyezte beszámolóját. Latorcai Csaba rögzítette, hogy idén január elsejétől a közhasznú jogállású szervezetek kizárólag kettős könyvvitelt vezethetnek és a beszámolójuknak tartalmaznia kell kiegészítő mellékletet is.

A január 1-jén hatályba lépett új civil törvény értelmében létrejött a Nemzeti Együttműködési Alap, amely egy átláthatóbb és kisebb adminisztratív kötöttséget jelentő civil támogatási és pályázati rendszer megvalósulását segíti elő. Az Alap forrása idén 3,38 milliárd forint, az első pályázatok pedig még ebben a hónapban megjelennek. A civil szervezetek még két hétig állíthatnak jelöltet az Alap testületeibe. A civil szervezeteket képviselő elektorok választják meg majd az Alap vezető szerveinek, a Tanács és az öt Kollégium (Nemzeti összetartozás, Új Nemzedékek jövőjéért, Mobilitás és alkalmazkodás, Közösségi környezet, Társadalmi felelősségvállalás) civil tagjait – ismertette a helyettes államtitkár.

(kormany.hu)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR