KORMÁNYZATI HÍREK

Kibővül a bérkompenzáció
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A kormány január 26-án határozatot fogadott el arról, hogy a már korábban meghozott és január 1-jén hatályba lépett intézkedések mellett további ösztönzőkkel is elő kívánja segíteni a bérek nettó értékének megőrzését szolgáló munkáltatói béremeléseket. Eszerint pályázat keretében támogatás nyújtható majd azoknak a foglalkoztatóknak, akik számára a béremelések „saját erős” 5%-ának az előteremtése is nagy nehézségekbe ütközik, illetve további támogatás nélkül esetleg csak a létszám csökkentésével tudnák a béremelés forrását előteremteni.

2012. február 23.

A változtatás célja, hogy új lehetőség nyíljon pályázati formában, így több munkahely megőrzéséhez és több munkavállaló kompenzálásához lehessen hozzájárulni.
A kormány rövidesen megtárgyalja a pályázat kiírásához szükséges jogszabály-módosításokat. Ennek keretében dönt arról a törvényjavaslatról, ami a 2012. évi költségvetésen belüli átcsoportosítással biztosítja a pályázati rendszer keretében elnyerhető támogatás 21 milliárd Ft-os forrásigényét.

A kormány elé kerülő javaslatban várhatóan szerepel a munkaerő-kölcsönzők bérkompenzációs nehézségeinek megoldására az érintettek bevonásával kidolgozásra került tervezet, valamint a bérkompenzáció finomhangolását szolgáló más kisebb módosítás is.

A kormány álláspontja szerint a versenyszférában az adótörvények változásából eredő esetleges nettó jövedelemveszteséget mindenekelőtt az adókedvezménnyel ösztönzött munkáltatói béremelés által szükséges ellensúlyozni. Ehhez a költségvetés rendelkezésére álló szűkös erőforrásokat koncentráltan kell felhasználni.

A kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a bérkompenzáció megvalósulását, és a tapasztalatok fényében mindent megtesz azért, hogy a munkavállalók kompenzációja a lehető legszélesebb körben megvalósuljon.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR