KORMÁNYZATI HÍREK

A járások a Jó Államot viszik közelebb az állampolgárokhoz
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A járási rendszer kialakításával az állam közelebb kerül az állampolgárokhoz - fogalmazott Csonka Ernő területi közigazgatásért és választásokért felelős helyettes államtitkár pénteken, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei polgármesteri fórumon, ahol a járási közigazgatási rendszer kialakításával kapcsolatos feladatokról tartott előadást.

2012. február 05.

Csonka Ernő kifejtette, a járási rendszer a területi közigazgatási rendszer átalakításának integráns és fontos része. A 2010-ben rendkívül széttagolt területi közigazgatás a Közigazgatási Hivatalok, majd a Kormányhivatalok felállításával a hatékonyság, az egységesség és költséghatékonyság felé indult el - mutatott rá. A Kormányablak hálózat a Jó Államot jeleníti meg, és több mint háromszáz helyszínen lesz képes az állampolgárokat kiszolgálni. Az átalakítás lényege, hogy az állam közelebb kerüljön az állampolgárokhoz - hangsúlyozta, hozzátéve: ezt szolgálja majd a járási rendszer létrehozása is.

A helyettes államtitkár elmondta, tévhit az, hogy a járások a kistérségek szerepét vennék át, hiszen illetékességi területükben és funkciójukban is eltérnek egymástól. A járás feladata az eddig a települési jegyzőkhöz telepített állami feladatok ellátása lesz - tette egyértelművé.

A járások kialakításának fontos lépése volt a vasárnap lezárult társadalmi egyeztetés, amelyre 757 észrevétel érkezett, melyek feldolgozása után kerülhet a kormány elé a tervezet. Csonka Ernő kiemelte, a kormány deklarált alapelve, hogy az állampolgároktól nem kerülhet távolabb az ügyintézés helyszíne, és a kistelepülések sem kerülhetnek hátrányba a rendszer kialakításával. A járási rendszer kialakításának folyamata 2013. január 1-én zárulhat le – tette hozzá.

Bekényi József, a Belügyminisztérium Önkormányzati Feladatok Főosztályának főosztályvezetője az új önkormányzati törvényt mutatta be a fórum résztvevőinek. Kiemelte, hogy a rendszer átalakítására elsősorban azért volt szükség, mivel korábban a közfeladatok elosztása az állam és az önkormányzatok között nem volt tisztázott. A Kormányhivatalok kialakításával és az önkormányzati szektor reformjával most sikerült koherens, jól finanszírozható rendszert alkotni – mutatott rá.

Háttér
A megyei polgármesteri fórumot évente a Területi Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) szervezi, melynek keretében az önkormányzatok képviselői, polgármesterei aktuális önkormányzatokat érintő kérdéseket vitatnak meg. A mostani fórum a járási rendszer kialakításához kapcsolódó több hónapos konzultáció-sorozat egyik állomása is egyben.

(kormany.hu)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR