KORMÁNYZATI HÍREK
Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára Békés megyébe látogatott csütörtökön, ahol a területi közigazgatás átalakításáról és a járások kialakításáról tartott előadást Békésen és Orosházán.
Az államtitkár Békésen a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban Erdős Norberttel, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjával közösen ismertette a járási rendszer kialakítását és a kormányhivatalok feladatait.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) által társadalmi egyeztetésre bocsátott, a járási rendszerrel kapcsolatos elképzelései szerint országosan 168 járás jönne létre, Budapesten pedig hét hasonló szerkezetben működő körzet létrehozását tervezik – ismertette Szabó Erika. Hozzátéve, hogy mindez egy új államigazgatási egység létrehozásának eleme.
A kormányhivatalok járási hivatalainak legfontosabb céljairól szólva az államtitkár elmondta: a megyei szintnél alacsonyabb szinten ellátandó államigazgatási feladatok minden magyarországi állampolgár számára elérhetőek és magas szintűek legyenek. A járások és járási (körzeti) kormányhivatalok a fővárosi és a megyei kormányhivatalok szervezeti egységeként kezdhetik meg működésüket 2013. január elejétől – mondta Szabó Erika. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az elsődleges cél az egyablakos (kormányablak) ügyintézés kiépítése.
Az újonnan kiépülő rendszernek fontos pillére, hogy az állam közelebb kerüljön az emberekhez. Az egyik fő cél az, hogy megtörténjen a rendteremtés az államigazgatási feladatok között – mutatott rá Szabó Erika, hozzátéve: az állam az eddigiekben a jegyzőkre bízta több mint ezer saját hatáskörét, ezt az állapotot azonban most megszünteti a kormányzat.
A közigazgatási feladatokat leválasztják a jegyzői és önkormányzati hatáskörökről – fogalmazott az államtitkár. Az önkormányzat és a polgármester hivatala a továbbiakban a helyi közügyekkel fog foglalkozni. Az ügyfélbarát állam kiépítését azokkal az emberekkel szeretné a kormány megvalósítani, akik eddig is ellátták helyi szinten ezeket a feladatokat – hangsúlyozta Orosházán Szabó Erika. Hozzáfűzte: annyi különbséggel, hogy ezután nem az önkormányzatok, hanem a járási hivatalok alkalmazásában fognak állni.
(kormany.hu)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



