KORMÁNYZATI HÍREK

Cafeteria: több marad a munkavállalóknál és a munkáltatóknál egyaránt
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Hatékonyabb és olcsóbb cafeteria rendszer segíti a vendéglátás és az idegenforgalom fellendülését, a munkavállalók akár 450 ezer forintnyi járulékkedvezménnyel támogatott összeget fordíthatnak pihenésre. A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken mutatta be az új cafeteria rendszer keretösszegeit.

2012. január 09.

Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár rámutatott: a közel egy éve elkezdődött átalakítás eredményeként egy sokkal egyszerűbb, átláthatóbb, olcsóbb és hatékonyabb rendszer jött létre. A Kormány elkötelezett a vendéglátás és az idegenforgalom támogatása mellett, ennek megfelelően a rendszer átalakításának legfőbb célja ezen ágazatok élénkítése, fejlesztése, az újítástól a minisztérium a GDP fél százalékos növekedését várja – tette hozzá.

Mint ismert a cafetera rendszer január 1-jétől két elemből, az Erzsébet-utalványból és a Széchenyi Pihenő Kártyából áll. Ezen cafeteria elemek egymást kiegészítve lesznek elérhetőek a munkavállalók számára.

Körtvélyessy László miniszteri biztos a SZÉP Kártya által biztosított előnyökkel kapcsolatban elmondta: a kártya három alszámlából áll. Az ezen „zsebekben” lévő összegeket különböző célokra fordíthatják a munkavállalók.

Az első „zsebből” havi 12 ezer 500 forint, összesen 150 ezer forint, járulékkedvezménnyel támogatott összeg fordítható meleg étkezésre. A SZÉP Kártya e pillére tehát kiegészíti az Erzsébet-utalvány juttatásait, amely 5000 forint hideg, készétel vásárlására jogosít – mondta Körtvélyessy László.

A miniszteri biztos hangsúlyozta: egysíkú értelmezése az az új rendszernek, miszerint a korábban biztosított 18 ezer forintos étkezési utalványok összege 5000 forintra csökken, mivel a SZÉP Kártya és az Erzsébet-utalvány összesen 17 ezer 500 forintnyi étkezést biztosít, valamint lehetőség van további 12 ezer 500 forintos meleg étkezési juttatást adni, ha az adott munkahely rendelkezik saját üzemi étkezdével. Ez a harmadik összeg viszont csak ebben az esetben adható, illetve csak az üzemi étkezésre fordítható – tette hozzá.

A SZÉP Kártya második alszámlája, 75 ezer forintos támogatott kerettel az úgynevezett rekreációs célokra fordítható. Ebbe a kategóriába tartoznak többek között a fürdők, uszodák, sportlétesítmények szolgáltatásai, továbbá a mozi és színházjegyek is.

A harmadik zsebből összesen évi 225 ezer forint jut üdülési célokra. A miniszteri biztos hangsúlyozta: erre a célra a másik két alszámla összegei is felhasználhatóak - így akár 450 ezer forint is - a harmadik zsebbe áthozhatóak. A rendszer tehát egy irányba nyitott, ezzel a rendelkezésnek a célja az, hogy amennyiben valaki nem tudta az év során felhasználni a másik két alszámlán lévő összeget azt üdülési célokra felhasználhassa.

Dr. Guller Zoltán a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: az év végéig beválthatóak még a régi típusú üdülési csekkek és meleg illetve hideg ételutalványok is. Rámutatott: az Erzsébet-utalványt a bérjellegű juttatásokénál több mint 30 százalékkal kedvezőbb feltételekkel lehet biztosítani a munkavállaló részére. A Nemzeti Üdülési Szolgálat eddig 17 ezer elfogadóhellyel kötött szerződést, de tovább folynak a tárgyalások a cél, hogy az utalványt legalább 20 ezer helyen fel lehessen majd használni. Hangsúlyozta, hogy az utalványt átmenetileg 2012-ben még meleg étkezésre is lehet fordítani, tehát felhasználható éttermekben is.

Az Erzsébet-utalványt január 20-án mutatják majd be ünnepélyesen a Parlamentben, azonban azok nyomtatása már elkezdődött és a januári bérként már februárban kézhez kaphatják a munkavállalók.

Szatmáry Kristóf rámutatott: míg a SZÉP Kártya inkább gazdaságélénkítő eszköz addig az Erzsébet-utalvány inkább szociális jellegű termék, ebből is adódnak a két elem közti különbségek.

Kopócsy Andrea a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke elmondta: a szövetség üdvözli a SZÉP Kártya által nyújtott lehetőségeket és köszöni a Kormány az ágazat fejlesztése iránt mutatott elkötelezettségét. Rámutatott nagy szükség van a belföldi turizmus élénkítésére, mivel a szállodák kihasználtsága jelenleg 46 százalékos, az árbevétel pedig a 2007-es szinten van.

(kormany.hu)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR