KORMÁNYZATI HÍREK
Az Országgyűlés kedden elfogadta az új munka törvénykönyvét, mely szabályozás 2012. júliusában lép majd életbe.
Az új munka törvénykönyve nem száz százalékban a kormányzati szándékot tükrözi, ugyanis az érdekképviseletekkel létrejött megállapodás között olyan pontok is vannak, amelyekkel a kabinet nem ért egyet - mondta a miniszterelnök a munka törvénykönyvéről szóló javaslat keddi záróvitájában, az Országgyűlésben.
Orbán Viktor kifejtette: bár a megállapodásnak több olyan pontja is van, amellyel a kormány nem ért egyet, mert úgy véli, másképpen, jobban kellett volna szabályozni az adott kérdést, mégis elfogadta az érdekképviseleti álláspontokat, és "valódi kompromisszumokat kötött". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormánynak felelősséget kell vállalnia a törvény olyan szövegrészeiért is, amelyek kompromisszumosak.
A kormányfő szerint azonban az új munka törvénykönyve összességében nagyobb biztonságot és gazdasági teljesítményt hoz majd az országnak.
Egy biztos - folytatta a miniszterelnök -, hogy Magyarországnak el kell érnie az európai foglalkoztatási átlagot - ami 65 százalék, szemben az 55 százalékos magyarral -, majd meg is kell haladnia azt, és meg kell közelítenie a 75 százalékos amerikai aktivitási rátát.
Orbán Viktor azt mondta, úgy látja, egyetértés van a Kormány és az ellenzék között abban, hogy munkaalapú társadalmat kell kiépíteni Magyarországon, az embereknek pedig tisztességes munkáért tisztességes bért kell kapniuk. A munkásvédelem kérdésében eltérnek a vélemények - jelentette ki hozzátéve, hogy ma elfogadhatatlanul kiszolgáltatottak a munkavállalók, de szerinte a szakszervezetek aligha lesznek képesek arra, hogy megvédjék a munkásokat, ezért a munkásvédelem első számú felelőse a Kormány.
A részmunkaidővel kapcsolatos ellenzéki kifogásokra reagálva szólt arról is, hogy a kormány továbbra is úgy gondolja: a részmunkaidő igenis segíti a családokat.
A miniszterelnök azt mondta, azokat a hozzászólásokat, amelyek "osztályharcos gyökerekről fakadnak", nem tudják érdemben megfogadni, felfogásuk szerint ugyanis "nem az osztályharcra kell törekedni, hanem az osztálybékét kell célul kitűzni, ha úgy tetszik, osztály-együttműködést kell létrehozni, ami a mi nyelvezetünkben egy szélesebb értelmű nemzeti együttműködést jelent".
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár zárszavában arra tért ki, hogy a kormány azokkal a szakszervezetekkel kereste a megállapodást, amelyek erre nyitottak voltak, és nem ragaszkodtak a jelenlegi munka törvénykönyvéhez.
A regionális minimálbér bevezetésével kapcsolatos ellenzéki aggályokra úgy reagált: ez csak egy lehetőség, amely akkor válhat szükségessé, ha így menthetők meg munkahelyek egy térségben.
A jogszabályt a parlament végül az MSZP kezdeményezésére név szerinti szavazással fogadta el; az ellenzéki frakciók nemet mondtak rá.
(MTI, kormany.hu)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



