KORMÁNYZATI HÍREK

Milliárdos segítség az önkormányzatoknak
A hír több mint 30 napja nem frissült!

"Bízom benne, hogy az önkormányzatok arra használják a pályázati pénzeket, amire kérték: közüzemi tartozásaik és az elmaradt bérek kifizetésére” – mondta Tállai András önkormányzati államtitkár az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok (ÖNHIKI) támogatásának II. ütemének eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.

2011. november 04.

Tállai András elmondta: a szeptember 10-i időpontig 1221 önkormányzat adta le pályázatát, amelyet aztán egy tárcaközi bizottság bírált el, majd tett javaslatot a belügyminiszter és a nemzetgazdasági miniszter részére.

Pintér Sándor belügyminiszter és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter döntése értelmében 1216 települési önkormányzat kapott támogatást, öt megyei jogú város kérelmét pedig még nem bírálták el.

„Közel 7,6 milliárd forint állami támogatásban részesülnek az önkormányzatok, amelyek remélhetőleg már holnap megkapják az igényelt összeget” - tájékoztatott az államtitkár, majd hozzáfűzte: „Különös tekintettel voltunk a fűtési szezonra, amely jelentősen megnöveli a települések kiadásait.”

Emellett nyolc megyei önkormányzatnak soron kívül közel 600 millió forint támogatást ítéltek meg. Hét megyei önkormányzat a bérfizetési nehézségekhez kapott segítséget, míg Pest megye a TIGÁZ felé fennálló hátralék rendezéséhez.

Tállai András hangsúlyozta: az ÖNHIKI pályázat III. ütemére november 5-ig pályázhatnak az önkormányzatok, a döntés december közepére várható.


„Ez a támogatás komoly segítség az önkormányzati szektornak, de nem végleges megoldás – ezért is szükség van az önkormányzati rendszer átalakítására” – emelte ki az államtitkár.

(kormany.hu)

 

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR