KORMÁNYZATI HÍREK

Új Széchenyi Terv: 180 milliárd forint már gazdára talált
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Eddig 7.200 pályázat érkezett az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) meghirdetett pályázati felhívásaira, ami 800 milliárd forint értékű forrásigényt jelent - közölte Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára az Echo TV-nek adott interjújában.

2011. augusztus 25.

Az Új Széchenyi Terv egyszerűbbé, hatékonyabbá és átláthatóbbá tette az egész pályáztatási rendszert, ezért nőtt meg a pályázati kedv, elsősorban a kis- és középvállalkozások és a mikrovállalkozások táborában - mondta az államtitkár.

A benyújtott pályázatokból 2.400 már támogatást nyert, összesen 180 milliárd forint talált gazdára. Naponta 1 milliárd forint kerül a gazdaságba a mikro, kis- és középvállalkozások támogatására, ami azt a kormányzati stratégiai célt szolgálja, hogy a vállalkozások megsegítésén keresztül új munkahelyek teremtését ösztönözzék. A kisvállalkozások az összes vállalkozás 80 százalékát teszik ki, amelyek az elnyerhető és elnyert forrásokkal nagy segítséget kaphatnak a munkahelyteremtéshez.

Az NFM a múlt héten 222 millió forintos pályázatot írt ki a mikrovállalkozások technológiai fejlesztésére, amelynek alapvető célja a hátrányos helyzetű térségek gazdaságának fellendítése és a foglalkoztatás bővítése. Az 5 ezer fő alatti településeken működő mikro-, kis- és középvállalkozások 1 és 10 millió forint közötti összegre pályázhatnak.

Az államtitkár mindezt még kiegészítette azzal, hogy a turisztikai fejlesztéseket, turisztikai programokat támogató 150 millió forintos keretösszegű pályázatra 92 pályamű érkezett, ami szintén azt mutatja, hogy óriási az igény.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)


További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR