KORMÁNYZATI HÍREK

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal – megőrizve a regionális szerveződés előnyeit és a működőképesség folyamatosságát – háromszintű szervezetként működik október 1-jétől - közölte az APEH sajtóosztálya.
A Központi Hivatal és a Regionális Főigazgatóságok mellett erős jogosítványokkal bíró megyei igazgatóságok jönnek létre.
Az adóhivatal közlése szerint "a bekövetkező változtatások az ügyfelek számára semmilyen hátránnyal nem járnak, és az APEH személyi állományában meglévő értékek sem sérülnek".
A változtatás legfontosabb alapelve, hogy a hatósági tevékenység és a jogorvoslati fórumrendszer jól elkülönüljön és átláthatóvá váljék.
Ennek szellemében a szakmailag erős megyei igazgatóságok az adózók közelében, helyi szinten végzik az adóztatással összefüggő valamennyi napi feladatot. Az adó-, jövedelem- és illetőségigazolásokat – hasonlóan a korábbi gyakorlathoz – az adózó kérelmére bármelyik megyei igazgatóság kiadhatja, ugyanakkor illetékügyben kizárólag az eljáró hatósághoz lehet fordulni.
A szakmai-törvényességi felügyeletet a jövőben a regionális főigazgatóságok látják el, összehangolják és szabályozzák a hozzájuk tartozó megyei igazgatóságok munkáját, emellett ellátják a másodfokú jogorvoslati feladatokat is. A Központi Hivatal a továbbiakban is elvi, szakmai irányító tevékenységet végez.
A változtatás fontos alapelve volt, hogy az APEH szervezete beilleszthető legyen az átalakuló közigazgatás egészébe (szeptembertől a regionális közigazgatási hivatalokat megyei hivatalok váltották fel) illetve a Vám- és Pénzügyőrséggel megvalósuló integráció után is hatékonyan szolgálja az adózókat.
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



