KORMÁNYZATI HÍREK
A tervek szerint 200-250 járási ügyfélszolgálat alakulhat meg 2013-ig annak érdekében, hogy az állam minél közelebb kerülhessen az állampolgárokhoz - fogalmazott Szabó Erika kedden, miután meglátogatta a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatalt és Kormányablakot.
A területi közigazgatásért felelős államtitkár emlékeztetett: rendet kellett tenni a helyi közigazgatás szintjén azért, hogy az állampolgárok érezzék, az állam értük működik.
2011. január 3. óta működnek a Kormányhivatalok, "az elmúlt fél év tapasztalata az, hogy a Kormányablakok és a Kormányhivatalok működése sikeres, a szakigazgatási szervek integrációja zökkenőmentesen lezajlott" - fogalmazott Szabó Erika.
A politikus kijelentette, 2013-ig alakulnak meg a Kormányhivatalok járási kirendeltségei. Aláhúzta, előzetes kutatást végeztettek azzal kapcsolatban, hogy pontosan hány járási ügyfélszolgálatra van szükség az országban. Kifejtette: ennek alapján 200-250 ilyen kirendeltség felállítása lenne optimális, a feladatok elosztásáról - jegyezte meg - még folynak a tárfgyalások a Belügyminisztérium illetékeseivel. A hatáskörök tisztázását követően kerülhet sor a homogén, áttekinthető működésű járási államigazgatási szint kialakítására, amely lehetőséget teremt arra, hogy az ügyfelek, hatósági ügyeiket lehetőség szerint egy helyen intézzék.
Vinnai Győző, a Szabolcs - Szatmár - Bereg Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja rámutatott: a cél az, hogy ügyintézés miatt 15-20 kilométernél távolabb senkinek ne kelljen utaznia. Ennek értelmében a nagyobb városokban létesülhetnek majd a járási ügyfélszolgálatok.
(kormany.hu)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



