Ahhoz, hogy fel tudjuk térképezni, mely országokban milyen tehetséggondozó stratégiát alkalmaznak, elkerülhetetlen, hogy tisztában legyünk azzal: mit nevezhetünk tehetségnek. Számtalan különféle definíció létezik, és ezek sok esetben csak részben fedik egymást. Egyes modellek az intelligenciát helyezik előtérbe, hivatkozva arra, hogy az IQ tesztek mérési eredményei alkalmasak lehetnek a tehetségek szűrésére is. Mások a kreativitást tekintik a tehetség fő megnyilvánulási formájának. Az utóbbi időben a sok-komponensű tehetségmodellek kerültek előtérbe, amelyek több területet vizsgálnak párhuzamosan, és ezek egymásra hatását is igyekeznek a lehető legpontosabban körülhatárolni. Az, hogy a tehetség formáival, kialakulásával és mérhetőségével az elmúlt 150 évben egyre többen foglalkoztak, mutatja, hogy bár nehezen megfogható, de mindenki számára fontosnak tűnő jelenségről van szó. A modellek sokfélesége jelzi, mennyire nehéz megfogni, mi is a tehetség valójában, hiszen minden közösség számára mást jelent, sőt, az is befolyásolja, hogy az adott csoport épp milyen élethelyzetben van, mi a kijelölt fejlődési iránya és ezt milyen eszközökkel kívánja elérni.

Általánosságban véve megállapíthatjuk, hogy bár a tehetség fogalma korszakonként és kultúránként változhat, a szempontok, melyek alapján környezete tehetségesnek tart valakit, közel hasonlóak minden esetben. Legyen szó akármilyen típusú tehetségről, megítélése a legtöbb esetben az alábbiak szerint történik:

Hasznosság

Fontos szempont, hogy azok a tevékenységek, melyek a tehetségesnek tartott személy adottságaira épülnek, hasznosak-e a társadalom számára. A paletta igen széles a közvetlen anyagi sikert hozó tevékenységektől a technikai újításokon át azokig a műalkotásokig, melyek jelentős kulturális értéket képviselnek. A sikeres üzletember, aki egy jó ötletre alapozva birodalmat épít, a feltaláló, akinek találmányát később az egész világon elismerik és bevezetik, vagy a szobrász, aki köztéri szobrot emel – senkiben nem merül fel kétség, hogy tehetségesek-e. Lehet, hogy valaki személyes ízlése vagy üzleti érdekei mentén nem kedveli őket, de tehetségüket még ő is elismeri. A modern társadalom alapvetően haszonelvűen működik, ezért a fennálló struktúrát megerősítő tevékenységek kaphatnak elismertséget és támogatást. Ami nem hasznos, azt nem érdemes segíteni. Nagyon kevés olyan érték van, amit önmagáért ismerünk el és támogatunk, nem pedig azért, mert valamilyen célhoz közelebb juttathat.

Emberkép

Minden kultúrának van egy kialakult képe arról, milyen az adott kereteken belül jól működő állampolgár. Erre a képre szükség van az adott közösség értékrendjének fenntartásához, illetve alapvető viszonyítási pont a rendszer minden tagja számára saját identitása meghatározásához. Az „én ilyen vagyok”, „ez vagyok én” kijelentéseket nagyban segíti, ha van egy határozott kép, amihez képest ez megállapítható. Ha valaki maradéktalanul megfelel ennek, az sok esetben önmagában is értéket képvisel, és az illető a közösség megbecsült tagjává válik. Ha ettől a képtől egy vagy több területen nagymértékű eltérést mutat valaki, megvan a veszélye, hogy kiközösítetté válik. Gondoljunk csak bele, hány olyan gyereket tartanak tehetségesnek tanáraik, akik egyenletesen jó teljesítményt mutatnak minden tantárgyból, és eközben jól beilleszthetőek egy közösségbe! Ezek a jó diákok később nagy valószínűséggel jó munkaerővé is válnak, mivel alkalmazkodó-képesek, könnyen irányíthatóak, szabálykövetőek, és értékrendjük közel áll a kívánatos átlaghoz. Azok a rossz gyerekek, akik kreatívak ugyan, de a bennük felgyűlő energiát nem képesek az elvárt szinten kanalizálni, a deviáns megjelölést kapják, mely sokszor nem szűnik meg akkor sem, ha egy új közösségbe kerülnek, így akár egy életen át tartó stigmává válhat. A szerencsésebbek megtalálják azt az utat, ahol a közösségi elvárásoknak megfelelő módon hasznosíthatják a bennük tomboló erőt, sokan vannak azonban, akiket ez az energia a pusztítás vagy az önpusztítás felé sodor, mivel a többség által elfogadott emberkép számukra nem jelent azonosulási lehetőséget, de önmagukon kívül nem találnak más olyan referenciapontot, melyhez képest azonosítani tudnák magukat.

Tolerancia

Vannak olyanok, akik tevékenységükkel nem hoznak közvetlen hasznot a társadalom számára, nem is illenek teljesen abba az emberképbe, amely mindenki számára elfogadott, mégis tehetségként ismerik el őket. Az, hogy ők mennyire válhatnak elfogadott talentummá, függ attól, az adott közösség által felállított korlátok mennyire rugalmasak. Az átlagtól való eltérést a legtöbb esetben devianciaként könyvelik el, de van egy vékony határterület – az a bizonyos proverbiális „hajszál”, ami az őrültet a zsenitől elválasztja. Ennek köszönhetően alakulnak ki az „őrült tudós”, a „hóbortos művész” és az ehhez hasonló címkék, melyek lehetővé teszik néhány különleges egyéniségnek, hogy sokat megtartson saját szabályrendszeréből anélkül, hogy teljesen kirekesztetté válna. A legtöbb közösségben vannak ilyenek, az, hogy mennyire képesek érvényesülni, függ a rendszer stabilitásától.  A magát stabilnak, biztonságosnak érzékelő rendszer keretein belül nagyobb a rugalmasság, hiszen senki nem fél attól, hogy az átlagostól eltérő tagok felboríthatják az egyensúlyt, árthatnak az egységnek. A bizonytalan, sok nyílt vagy rejtett félelemmel teli közösségeknek minden tagja óvni próbálja a törékeny egyensúlyt, ezért a megszokottól való bármilyen eltérésben veszélyforrást sejt. Egy ilyen rendszerben azok, akik valamilyen potenciáltöbblettel rendelkeznek, csak úgy tudnak érvényesülni, ha hasznos tevékenységgé tudják energiájukat átfordítani, ellenkező esetben hamar rájuk kerül a deviáns címke.

Erőforrások

A tehetséggondozó programok alapja, hogy legyenek olyan szakemberek, akik képesek felismerni a tehetséget, van egy képük arról, milyen irányba formálhatóak, és képesek hozzásegíteni patronáltjaikat, hogy elérjék ezt a kitűzött célt.  Ez amellett, hogy előremozdítja a célzott tehetséggondozást, egyben be is határolja a lehetőségeket. Ha valaki kiemelkedő egy már jól ismert területen, kitaposott út várja, sok segítséget kaphat, és később akár maga is egyike lehet azoknak, akik a feltörekvőket támogatják. Azoknak azonban, akik valami egészen egyedi területen mutatnak tehetséget, jóval nehezebb dolguk van. Erőforrások híján alig kapnak támogatást, sőt az is lehetséges, hogy mivel eredetiségük miatt nincs viszonyítási alap, ezért fel sem fedezi senki tehetségüket, vagy devianciaként értelmezi.

Konfliktusok

Összefoglalva elmondhatjuk tehát, hogy a tehetség mindenképpen az átlagtól való eltérést is jelent. Márpedig ahol a közösség által megszokott normáktól való eltérés mutatkozik, ott konfliktushelyzetek alakulnak ki: érdekalapú és értékalapú konfliktusok egyaránt. Fontos tudni, hogy ez nem feltétlenül baj, hiszen minden fejlődés alapja a hagyományos értékekkel való ütközés. Az, hogy ezeket a konfliktushelyzeteket az adott közösség hogyan oldja meg, része saját szabályrendszere megszilárdításának, irányt ad a további fejlődésnek, így befolyásolja a tehetséggondozás irányát is. A választott konfliktuskezelési mód jól mutatja, az adott közösségen belül milyen út várja azokat, akik az átlagtól eltérnek. Eltérnek, azaz, latin szót használva: deviálnak. Amennyiben a szó eredeti jelentését nézzük, könnyű megállapítani, hogy az a bizonyos, már emlegetett „hajszál” sokkal vékonyabb, mint azt sokan gondolják. Deviánsnak címkézni valakit kétségtelenül sokkal könnyebb, mint energiát fektetni abba, hogy biztonságos körülmények között kibontakoztathassa, amiben egyedi, és sok esetben biztonságosabb is a közösség egészének szempontjából. De amennyiben elfogadjuk, hogy a tehetség is egyfajta deviancia, azt is be kell látnunk, hogy a konfliktushelyzetek kezelése kulcsfontosságú szempont az adott kultúra tehetséggondozó programjában.
Mindezeket a szempontokat figyelembe véve vettük górcső alá az egyes országok tehetséggondozó stratégiáját. A vizsgálat során tényszerűen kerestük azokat a komponenseket, melyek meghatározóak a tehetségek elismerésének, valamint az általuk képviselt értékek megítélésének és az ezekből adódó feszültségek kezelésének szempontjából. Közben fény derült arra is, hogy a tehetségesekhez illetve deviánsokhoz való viszony pontos tükre az adott kultúra értékrendjének, és betekintést enged ennek történeti alakulásába is.

Kerényi Katalin