2011. május 19-én a Menedzser Akadémia keretében rendeztük meg az önkormányzati rendeletalkotás gyakorlati kérdéseivel foglalkozó szemináriumunkat, amelyen 23 különböző településről érkező jegyzők, aljegyzők és a jogszabályalkotásban közreműködő más igazgatási szakemberek vettek részt.
A szeminárium résztvevői konzultatív jelleggel tekintették át az új jogalkotási törvényt (2010. évi CXXX. törvény) és a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvényt (2010. évi CXXXI. törvény), valamint a jogszabály-szerkesztésről szóló [61/2009. (XII. 14.)] IRM rendeletet, amelyek alkalmazásával kapcsolatban napi szinten felmerülő, gyakorlati kérdésekre keresték a válaszokat.
Előadónk dr. Gyergyák Ferenc egyetemi oktató, az Alkotmánybíróság főtanácsadója, a Magyar Közigazgatási Kar főtitkára volt, aki a jogterület kiváló ismerőjeként részt vett a 61/2009. IRM rendelet megalkotásában is.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a szemináriumot 2011 szeptemberében is meg kívánjuk rendezni.
Különösen ajánljuk ezt a gyakorlati konzultációt abban az esetben, ha Ön olyan önkormányzati szakember, aki
- részt vesz a jogszabály-szerkesztésben,
- a helyi normaanyag kialakításában,
- vagy a rendeletalkotás törvényességi ellenőrzésében, végrehajtásában.
Amennyiben előzetesen szeretne jelentkezni az ősszel megrendezésre kerülő szemináriumra, kérjük, keresse munkatársunkat az alábbi elérhetőségeken:
Káté Krisztina
ügyfélkapcsolati igazgató
+ 36 70 414 7675
kate@menedzserpraxis.hu
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



