ÖSSZEFOGLALÓK

Szakmai kérdések és válaszok oktatási-nevelési témákban
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Ezúttal a közoktatás napi gyakorlatából származó néhány kérdést, és az azokra adott szakértői válaszokat közöljük.

2011. május 12.

Külföldre utazó tanulók jogi státusza

Kérdés:
Két tanulónk tanév közben 4 hónapot Németországban fog eltölteni, mivel szüleik ott fognak dolgozni. Kint iskolába is járnak, sőt már a leckeküldés módja is meg lett beszélve. A kérdésem arra vonatkozna, hogy mi lesz a gyerekek jogi státusza. Magántanulónak kell lenniük, vagy vezetőként engedélyezhetem távollétüket? Mivel februárban érkeznek haza, a féléves jegyeikért vizsgát fognak tenni.

Válasz:
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 109. § (4) bekezdése szerint az állandó lakóhellyel rendelkező tanulónak a külföldi tanulmányok alatt a magyarországi tanulói jogviszonya szünetel. Ám a tanuló a külföldön tartózkodás időtartama alatt - a szülő döntése alapján - lehet magántanuló is. Ez esetben osztályozó vizsgát tehet, és tanulói jogviszonya továbbra is fennáll.

Tanulók voltak, vagy mégsem?

Kérdés:
(...) iskolánkba beírattak 2 gyermeket, akik 2 napot jártak hozzánk, majd nem jöttek. A beiratkozásuk után, mi elküldtük az előző iskolába az értesítést a beiratkozásukról. A mai napon az előző iskola felhívott, hogy a gyermekek újra oda járnak, és csak a nyomtatványból értesültek róla, hogy nálunk is voltak. Az igazgatónő kijelentette, hogy nem hajlandó kiírni a gyerekeket arra a 2 napra, mivel náluk nem szakították meg a jogviszonyukat. A mi iskolánkban a naplókba is beírásra kerültek, valamint étkeztek is, melyet egy étkezési programban rögzítettünk, így nem tudjuk Őket "semmisnek" tekinteni. Kérem, mondják el a véleményüket az esettel kapcsolatban!

Válasz:
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kt.) 66. § (1) bekezdése értelmében a tanulói jogviszony felvétel vagy átvétel útján keletkezik. A felvétel és az átvétel jelentkezés alapján történik. A felvételről vagy átvételről az átvevő iskola igazgatója dönt. Ebből következik, hogy az átvevő iskolával a tanulói jogviszony létrejöttét nem befolyásolja, ha az átadó iskola a távozási papír kiadását megtagadja. A Kt. 75. § (1) bekezdésének a) pontja úgy rendelkezik, hogy megszűnik a korábbi iskolával fennálló tanulói jogviszony, ha a tanulót másik iskola átvette. A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 18. § (1) bekezdése szerint a tanuló átvételére a tanítási év során bármikor lehetőség van. Az átvételi kérelemhez a tanuló születési anyakönyvi kivonatát és az elvégzett iskolai évfolyamokat tanúsító bizonyítványokat kell bemutatni. Amennyiben a tanulót régi iskolája „visszavette”, ugyanígy megszűnik a jogviszonya a korábbi átvevő intézménynél. Az „átadó” intézmény vezetőjének a tanuló iskolaváltásával kapcsolatban nincs mérlegelési jogköre.

Szakképesítések után járó illetménynövekedés

Kérdés:
Tanítónak adható-e további szakképesítésért járó illetménynövekedés abban az esetben, ha a saját osztálya mellett alsó tagozatban másik osztályban is tanítja azt a tantárgyat, amelyre műveltségterületi (szakkollégiumi) szakképesítése van?

Válasz: A 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 14/A (5) bekezdése szerint a tanítóképzésben a szakkollégiumi vagy műveltségi területen szerzett képesítés a Kjt. 66. § (2) bekezdésében szabályozott további szakképesítésnek minősül és az ott meghatározott feltételek mellett - figyelemmel az (1) bekezdésben foglaltakra is - illetménynövekedésre jogosít. Ugyanezen paragrafus (1) bekezdése előírja, hogy a pedagógus-munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottat a Kjt. 66. §-ának (2) bekezdése alapján az illetménynövekedés akkor illeti meg, ha a besorolása alapjául szolgáló iskolai végzettsége és szakképzettsége mellett - a kinevezésében feltüntetett - további szakképzettségét a kötelező óra legalább tíz százalékban hasznosítja. Ha a számítás során az egész számhoz kapcsolódó töredék szám a két tizedet nem haladja meg, lefelé, egyéb esetben - kéthavi tanítási időkeretre vetítve - a kerekítés általános szabályai szerint kell a tíz százalékot megállapítani. A fentiekből következik, hogy amennyiben a tanító a műveltségterületnek (szakkollégiumnak) megfelelő tantárgyat legalább heti 2 órában tanítja, részére a további szak hasznosításáért százalékos illetménynövekedés jár.

Gyógytestnevelési pótlék


Kérdés:
A tanítói gyógytestnevelés szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképesítés (pedagógus szakvizsga) alapján gyógytestnevelést tanító (1-6. évfolyamon) kollégáknak jár-e Kjtr 15.§ (13.) bekezdése alapján a különleges szakértelmet igénylő munka utáni pótlék?


Válasz: Abban az esetben, ha a gyógytestnevelés szakirányú továbbképzési szakon végzett pedagógus pedagógiai szakszolgálathoz tartozó feladatot lát el, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 15. § (13) bekezdése alapján megilleti a különleges szakértelmet igénylő munka utáni pótlék.   

Egy magántanuló esete

Kérdés:
Iskolánkban a szakértői- és rehabilitációs bizottság véleménye alapján egy sajátos nevelési igényű tanuló magántanulói státuszba került. felkészítése heti 10 órában történik. Probléma a következő: a tanuló december óta folyamatosan hiányzik, erről az értesítést az illetékeseknek megküldtük. A tanulónak félévkor osztályozó vizsgát kellene tenni, de annyi a hiányzása, hogy az szinte értelmetlen. Mi a teendő? Elhalasszuk a vizsgát? Mennyi mulasztás után kell (lehet) évfolyamismétlésre küldeni?

Válasz:
Tekintettel arra, hogy az SNI tanuló tankötelezettségét fejlesztő felkészítés keretei között teljesíti, esetükben a hiányzás és annak következményeit tekintve a tanórákról való hiányzás szabályait kell alkalmazni, amelyeket a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 20. §-a tartalmaz. Eszerint, ha a tanuló mulasztásainak száma már az első félév végére meghaladja a rendeletben meghatározott mértéket, félévkor osztályozóvizsgát kell tennie. Felhívom a figyelmét arra, hogy az egyéni fejlesztő felkészítés otthoni ellátás keretében is megszervezhető.

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR