ÖSSZEFOGLALÓK
Többek között méltatlanság, nem megfelelő munkavégzés, bizalomvesztés esetén kellene felmenteni a parlament által jelenleg is tárgyalt - és minden bizonnyal hamarosan elfogadásra kerülő - törvényjavaslat szerint a kormánytisztviselőket.
Megkezdődött a részletes vitája annak a törvényjavaslatnak, amelyet a múlt héten nyújtott be az Országgyűlésnek a közigazgatási és igazságügyi miniszter. A jogszabály megalkotására a köz- és a kormánytisztviselői törvény egyes passzusainak megsemmisítése okán volt szükség, az Alkotmánybíróság ugyanis alkotmányellenesnek találta az érintett közszolgák indoklás nélküli felmentését lehetővé tevő szabályokat.
A Ktv. hatálya alatt dolgozók esetében azonnali hatályú megsemmisítés mellett döntött a taláros testület, míg a kormánytisztviselőknél május 31-ei hatállyal szűnik meg a tavaly alkotott szabályozás.
A törvényjavaslat egyik legfontosabb eleme a felmentési jogcímek felsorolása.
A benyújtott normaszöveg alapján a felmentést lehetővé tennék létszámcsökkentés, a kormánytisztviselőt foglalkoztató államháztartási szerv tevékenységének megszűnése, vagy a tisztviselő munkakörének feleslegessé válása esetén, illetve akkor, ha a kormánytisztviselő nyugdíjasnak minősül.
A javaslat szerint a kormánytisztviselőt fel kell menteni méltatlanság, nem megfelelő munkavégzés, bizalomvesztés esetén vagy akkor, ha egészségügyi okból alkalmatlanná válik feladatai ellátására. A felmentést meg kell tenni azokban az esetekben is, ha munkakörének egyoldalú módosításakor a kormánytisztviselő azt kéri.
A benyújtott törvényjavaslat részletesen meghatározza, mely esetekben lehet szó méltatlanságról és nem megfelelő munkavégzésről, de a bizalomvesztést - mint új felmentési jogcímet - is részletezi. Ez utóbbiról akkor beszélhetünk, ha a kormánytisztviselő feladatainak "szakmai lojalitással" történő ellátására vonatkozó kötelezettségét szegi meg.
Fontos megemlíteni továbbá, hogy a javaslat Országgyűlés általi elfogadása esetén egy új, belső jogorvoslati fórumot alakít ki a jogalkotó Kormánytisztviselői Döntőbizottság néven. Ez a kormánytisztviselői jogviszony megszüntetésével szembeni jogorvoslat alkotmányos követelményének megfelelően - a bírói felülvizsgálat lehetőségének megtartása mellett - működne.
A köztisztviselői és kormánytisztviselői törvény hamarosan elfogadásra kerülő új szabályairól, valamint a közszolgálat további, aktuális kérdéseiről 2011. május 31-én konferenciát rendezünk.
Az eseményre IDE KATTINTVA jelentkezhet!
Az Alkotmánybíróság vonatkozó döntéseivel foglalkozó írásainkat ITT és ITT olvashatja.
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



