Persze, akinek rövid ideje hiányzott a jogosultsághoz (ez az ún. keresőtevékenységgel szerzett idővel fordult inkább elő), azzal vigasztalódhatott, hogy egy ideig még munkában kell maradnia, s később még mindig kedvezményesebben vonulhat nyugdíjba, mint az általános nyugdíjbiztosítási szabályok szerint. De az már valóban bosszantó lehetett, ha pár nap hiányzott a jogosultsághoz, az is azért, mert az alkalmi munkában töltött időt nem számították hozzá a jogosultsághoz. Első problémánk az, hogy a jogosultsági időt naptári években mérik, 365 nap biztosítási idő minősül egy évi szolgálati időnek. Az esetleges töredékidőszakkal nem megyünk semmire.

A cél nyilván az volt, hogy keresőtevékenységnek minősüljön minden, a jelenleg és a múltban végzett olyan munkatevékenység, amelyhez járulékfizetés kötődött. Ezt a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény végrehajtási rendelete megkísérelte taxatívan felsorolni, a nagy igyekezetben azonban néhány jogviszony kifelejtődött. Ezt a zavart törekszik kiküszöbölni a 40/2011. (III. 22.) Korm. rendelet. Felvették a keresőtevékenységgel szerzett idő közé:
-    az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatást, az egyszerűsített foglalkoztatást,
-    a Tbj. 1998. január 1-je és 1999. december 31-e között hatályos 7. § (2) bekezdése szerinti biztosítási időt is [ha a biztosított munkaviszonya alapján törvényben meghatározott végkielégítésben részesült, a biztosítási ideje annyiszor 30 nappal hosszabbodott meg, ahány havi átlagkeresetének (illetményének) a végkielégítés megfelel, de legfeljebb tizenkétszer 30 nappal].
-    az ipari szövetkezet tagjaként biztosításban töltött időt.

Ezeket a szabályokat a rendelet hatálybalépésekor folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell. Az, akinek az igényét korábban már jogerősen a most említett jogviszonyok figyelmen kívül hagyása miatt elutasították, nem tehet mást, mint újra előterjeszti igényét. Igaz ugyan, hogy a nyugdíj iránti igény visszamenőlegesen hat hónapra érvényesíthető, de bizony a nyugdíj feltétele volt és maradt, hogy a biztosítással járó jogviszonyt (például munkaviszonyt) meg kell előbb szüntetni.   

2. A nyugdíjazás napja és a 98 százalékos különadó

Sokan utóbb szinte lehetetlen helyzetbe kerültek amiatt, hogy – bár ezt annak idején nem mérhették fel – a nyugdíjazás időpontjául nem a „megfelelő” dátumot választották. Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvénynek a különadóra vonatkozó rendelkezéseit az Alkotmánybíróság ugyan megsemmisítette, de később ezt a 2010. évi CXXIV. törvény az eredeti szabályoktól némileg eltérő tartalommal – ismételten visszaállította. Az új rendelkezések 2010. december 30-án léptek hatályba, ám azokat visszamenőleg a 2005. január 1. napját követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni. A visszamenőleges hatályhoz szükséges volt az Alkotmány módosítása is, 70/I. § (2) bekezdés: „A közterhek viselésére szolgáló forrásokból, valamint az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek részéről juttatott jövedelemre, az adott adóévet megelőző ötödik adóévtől kezdődően, törvény a jövedelem mértékét el nem érő kötelezettséget állapíthat meg.”

A törvény szerint 98 százalékos mértékű különadó terheli azt a magánszemélyt:
-    aki meghatározott – állami vagyonnal gazdálkodó – szervezetnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, és
-    akinek ezen jogviszony megszűnésére tekintettel megszerzett bevétele főszabály szerint a 3,5 millió forintot, speciális jogviszonyok esetén a 2 millió forintot meghaladja.
Nem köteles ugyanakkor a különadó megfizetésére az a magánszemély, akinek a jogviszonya megszűnését követő naptári naptól a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvényben (Tny.) meghatározott saját jogú nyugellátás kerül megállapításra. Ennek a mentességi feltételnek tehát az a magánszemély tesz eleget, aki a munkaviszonyának fennállása alatt nem részesül nyugdíjban, pontosabban a jogviszony megszűnését követő naptól részesül saját jogú nyugellátásban. Ez a szabály irányadó akkor is, ha a nyugdíjigénylő élt azzal a lehetőségével, hogy a nyugdíjat visszamenőleg (hat hónapra lehetséges) igényelte, de nyugdíjasnak így is a munkavégzésre irányuló jogviszonyának megszűnését követően minősül. Ezeknek az embereknek a különadóval nincs dolguk.
Az azonban, aki a jogviszonya fennállásának időtartamára nyugdíjat kapott (vagyis nem a jogviszony megszűnése napját követő nappal vált nyugdíjassá, elképesztő helyzetbe kerülhetett!

A különadót egyébként a magánszemély akkor köteles fizetni, ha a törvényben felsorolt szervezetektől a munkavégzésre irányuló jogviszonyának megszűnésével összefüggésben 3,5 vagy 2 millió forintot meghaladó összegű juttatásban részesül. A különadó alapjának minősül a törvényben meghatározott munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnésével összefüggésben megszerzett bevételnek a 3,5 vagy 2 millió forintot meghaladó része. Főszabály szerint tehát a különadó kiszámítása során minden olyan bevételt figyelembe kell venni, amelyet a magánszemély a jogviszonyának a megszűnésére tekintettel szerez meg. Ilyen bevétel különösen
-    a törvény vagy megállapodás alapján fizetett végkielégítés;
-    a jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén a megállapodás alapján fizetett járandóság;
-    a felmentési (felmondási) időnek a munkavégzési kötelezettséggel nem járó részére fizetett átlagkereset; és
-    az előzőektől függetlenül is, a munkaszerződésben, megbízási szerződésben kikötött, a szerződés megszűnésére tekintettel fizetett összeg, ideértve az Mt. 3. § (6) bekezdése szerint megkötött versenytilalmi megállapodás alapján juttatott ellenértéket (ún. „hallgatási” díj) is.

Nem minősül a munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnésével összefüggésben megszerzett bevételnek:
-    a munkavégzésre irányuló jogviszony 2005. január 1-jét megelőző megszűnése jogellenességét megállapító bírósági határozatban megállapított összeg;
-    a felmentési (felmondási) időnek a munkavégzési kötelezettséggel járó részére kifizetendő munkabér, illetmény összege; és
-    a szerződéses katonák leszerelési segélye.

Állami vezetőnek, polgármesternek, (fő)jegyzőnek, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok vezető tisztségviselőjének vagy felügyelőbizottsági tagjának nem minősülő magánszemély esetében nem minősül a munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnésével összefüggésben megszerzett bevételnek a jogviszony megszűnésének évében esedékes szabadság megváltása címén kifizetett bevétel, illetve a jogviszony megszűnésekor a magánszemélyt megillető jubileumi jutalom sem. Nem kell különadó-alapként figyelembe venni továbbá az ún. cafeteria – juttatások közül azokat, amelyek a jogviszony fennállásának időtartamával arányosan illetik meg a magánszemélyt. Ugyanígy, a magánszemélyt időarányosan megillető juttatások (például időarányos TÉR-jutalom, bírák időarányos külön juttatása) – tekintettel arra, hogy azok nem a jogviszony megszűnése okán illetik meg a magánszemélyt – nem képezik a különadó alapját. Az adókötelezettséget nem befolyásolja, hogy a magánszemély a bevételt pénzben vagy bármely más formában – például tárgy, szolgáltatás vagy értékpapír formájában – szerzi meg. A nem pénzben kifizetett bevételt az szja-törvény szokásos piaci árra vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával kell megállapítani. A jogviszony 2005. január 1-jét követő megszűnése jogellenességét megállapító bírósági határozatban megállapított összegek után a különadóval kapcsolatos adókötelezettséget jogcímenként külön-külön kell megvizsgálni. Amennyiben az adott kifizetés a különadó alapját képezi – azaz, ha az adott bevételt az eddigiekben ismertetettek szerint a magánszemély a munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnésére tekintettel szerzi meg – akkor az adókötelezettséget teljesíteni kell. Így nem képezi a különadó alapját az elmaradt munkabér és annak kamata, az elmaradt természetbeni vagy béren kívüli juttatásokra tekintettel fizetett kártérítés, a munkavégzésre irányuló jogviszony megszüntetésének jogellenességre tekintettel fizetett átalány-kártérítés, illetve a jó hírnév megsértésére tekintettel kifizetett összeg, mivel ezek az összegek elsősorban nem a jogviszony megszűnésére tekintettel illetik meg a magánszemélyt. Ellenben a különadó alapjának kell tekinteni a munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnésére tekintettel fizetett végkielégítést, illetve a felmentési időnek a munkavégzési kötelezettséggel nem járó részére kifizetendő járandóságot abban azt esetben is, ha azok kifizetésére bírói ítélet alapján kerül sor. A bevételt – és abból a különadó alapot – megszűnő jogviszonyonként külön-külön kell megállapítani. Egy jogviszony megszűnésére tekintettel több időpontban megszerzett bevételeket össze kell számítani, még abban az esetben is, ha a bevétel megszerzése több adóévre esik. Ha a kifizetés több időpontban, részletekben történik, azt kell feltételezni, hogy a magánszemély először a különadó-alapot nem képező – tehát az általános szabályok szerint adóköteles – jövedelmet szerzi meg. A különadó alapjának megállapításához a magánszemély nyilatkozatot adhat arról, hogy az egy időpontban, de több jogcímen megszerzett jövedelmek közül melyik után kívánja a közterheket az általános szabályok szerint teljesíteni. Abban az esetben, ha a magánszemély ilyen nyilatkozatot nem tesz, akkor a munkáltató azt a bevételt tekinti a különadó alapjának, amelyikkel összefüggésben az általános szabályok szerint fizetendő közterhek összege a legmagasabb.

A 2005. január 1-je és 2010. december 29-e között kifizetett összeggel összefüggésben is az előzőekben ismertetett elvek szerint kell a volt munkáltatónak, illetve jogutódjának – eljárnia. A fentiek szerint megállapított bevételből főszabály szerint a 3,5 millió forintot meghaladó rész minősül a különadó alapjának. Ettől eltérően állami vezetők, polgármesterek, (fő)jegyzők, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok vezető tisztségviselői és felügyelőbizottságának tagjai esetében a munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnésével összefüggésben megszerzett bevételnek a 2 millió forintot meghaladó része képezi a különadó alapját. Az előzőekben meghatározott adóalapot 98 százalékos mértékű különadó terheli. Ezen túl a különadó alapja után a kifizető főszabály szerint az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény (Eho) rendelkezéseinek betartásával 27 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást is köteles fizetni. Ettől eltérően a felmentési (felmondási) időnek a munkavégzési kötelezettséggel nem járó részére kifizetett munkabér, illetmény összegéből a különadó alapjának minősülő része után a kifizető nem egészségügyi hozzájárulást, hanem 27 százalékos mértékű társadalombiztosítási járulékot fizet. A különadó alapját a személyi jövedelemadó szempontjából olyan bevételnek kell tekinteni, amelyet a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni. Egyszerűbben fogalmazva a különadó alapját nem terheli személyi jövedelemadó. Ugyanakkor a különadó alapja a magánszemély éves összes jövedelmének részét képezi, azaz a jövedelemhatárhoz kötött kedvezményekre – az adójóváírásra, 2010. adóévben a családi kedvezményre – való jogosultság megállapításakor ezt a bevételt is figyelembe kell venni. A különadó alapja főszabály szerint nem minősül járulékalapnak, ezért a különadó alapja után a kifizetőt nem terheli társadalombiztosítási járulékkal kapcsolatos kötelezettség, a magánszemélyt pedig nem terheli egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékkal és nyugdíjjárulékkal (magánnyugdíj-pénztári tagdíjjal) kapcsolatos fizetési kötelezettség. Ettől eltérően a felmentési (felmondási) időnek a munkavégzési kötelezettséggel nem járó részére kifizetett, a különadó alapjául szolgáló munkabér, illetmény összegét a társadalombiztosítási járulék alapjaként és a nyugdíj alapjául szolgáló jövedelemként kell figyelembe venni azzal, hogy a magánszemély a 98 százalékos különadó megfizetésével az egyéni járulékokkal összefüggésben felmerülő fizetési kötelezettségét teljesíti. A munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés idejét nyugdíjra jogosító szolgálati időként kell figyelembe venni. Bár nem hisszük, hogy újabban sor kerülne 98 százalékos adóterhet viselő járandóság kifizetésére, de a rend kedvéért elmondjuk, hogy a 2010. december 30-án és azt követően kifizetett összegek esetében a kifizető a magánszemélyt terhelő adót forrásadóként a kifizetéskor állapítja meg, vonja le, és a havi adó- és járulékbevallásban – 2010. december 30-31-e közötti kifizetés esetén az 1008 számú bevallásban – vallja be. A kifizető a különadót a bevallás benyújtására nyitva álló határidőig, főszabály szerint tehát a juttatás hónapját követő hó 12. napjáig fizeti be. A kifizető a magánszemélynek az általános szabályok szerint átadott igazolásokon a különadó alapját és a levont különadót elkülönítetten igazolja. Amennyiben a kifizető a magánszemélyt terhelő adót bármely okból nem vonta le, a le nem vont adót a magánszemély fizeti meg a kifizetést követő hónap 12. napjáig. A magánszemély az adóbevallásában bevallott különadó-kötelezettséggel szemben adóelőlegként veszi figyelembe a kifizető által levont, valamint az általa befizetett különadót.
Izgalmasabbnak mutatkozik a múlt! A 2005. január elseje és 2010. december 29-e között juttatott, a különadó alapját képező kifizetésekkel összefüggésben az adókötelezettséget a következők szerint kell teljesíteni. A magánszemély főszabály szerint 2011. május 20-áig a különadó-kötelezettségét megállapítja és az erre a célra rendszeresített külön nyomtatványon bevallja, és az adót megfizeti. Megjegyezzük, hogy az egyéni vállalkozónak minősülő és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélynek ezt 2011. február 25-éig kellett megcselekednie. A magánszemély a bevallásában megfizetett különadóként veszi figyelembe a különadó-alapba tartozó jövedelmek után a jövedelem megszerzése évében hatályos szabályok szerinti valamennyi közteher-kötelezettségét. Ilyen közteher kötelezettség lehet különösen:
-    a személyi jövedelemadó;
-    a 4 százalékos mértékű különadó;
-    az egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék;
-    az egészségbiztosítási járulék;
-    a munkavállalói járulék;
-    a nyugdíjjárulék; és
-    a magán-nyugdíjpénztári tagdíj.

Másként megfogalmazva a magánszemélynek a különadó-alap után a jövedelemszerzés eredeti időpontjában irányadó szabályok szerint megállapított közterhek együttes összegét – a különadó-előleget – ki kell egészítenie 98 százalékra. A különadó előlegét a következőképpen kell megállapítani. Egyrészt meg kell állapítani, hogy a magánszemélyt a különadó alapját képező bevétel megszerzésének évében vagy éveiben milyen közterhek terhelték. Másrészt meg kell állapítani azt, hogy a magánszemélyt a különadó alapját képező bevétel megszerzésének évében vagy éveiben milyen összegű közterhek terhelték volna abban az esetben, ha a különadó alapot képező jövedelmet nem szerezte volna meg.

Ennek a két összegnek a különbözete képezi a különadó-előleg összegét. A leírt számítást részben a magánszemély éves bevallásai, illetve az egyéni járulékokkal kapcsolatban a kifizetők információi alapján lehet elvégezni. A különadó alapjául szolgáló kifizetést juttató szervezet, illetve jogutódja magánszemélyenkénti és a jövedelem juttatásának éve (évei) szerinti bontásban 2011. március 31-éig adatot szolgáltatott az állami adóhatóságnak az általa kifizetett különadó-alapot képező összegről, valamint jogcímenként megbontva, az abból levont, a különadó fizetésére kötelezett magánszemélyt terhelő közterhekről. A kifizető az adatszolgáltatásban feltüntetendő adatokról és más, a rendelkezésére álló, a különadó-fizetési kötelezettség teljesítéséhez szükséges adatokról a magánszemély kérésére, a kérés beérkezését követő 30 napon belül tájékoztatja a magánszemélyt. A különadóra vonatkozó szabályok hatályba léptetésére tekintettel a magánszemély és a kifizető a 2005. január elseje és 2010. december 29-e között a különadó alapjául szolgáló kifizetéssel összefüggésben teljesített adóbevallásai – így különösen az ’53-as és ’08-as bevallások – önellenőrzésére nem köteles és nem is jogosult. Ebből következően a különadóra vonatkozó rendelkezések következtében a különadó-alap után a kifizetőt terhelő társadalombiztosítási járuléknak vagy egészségügyi hozzájárulásnak a jövedelem megszerzésének időpontjában hatályos szabályok szerint megállapított összegét nem kell, és nem lehet helyesbíteni.
Azon nyugdíjasok közül, akik részsültek különadó alapját képező jövedelemben, már sokan szeretnének változtatni, a nyugdíj induló napján, akár a nyugdíj egy részének visszafizetése mellett is, többen közülük tévedésre, megtévesztésre (is) hivatkozással. No, egy biztos, jogilag tévedésről, megtévesztésről nem igen lehet szó! De lehetséges-e egyáltalán jogilag a nyugdíjazás időpontjának utólagos megváltoztatása a felvett nyugdíj egy részének visszafizetése mellett. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 64. §-ának jelenleg és korábban is hatályban volt rendelkezése szerint a nyugellátásra vonatkozó igényt visszamenőleg legfeljebb hat hónapra lehet érvényesíteni, és az ellátást a jogosultsági feltételek fennállása esetén legkorábban az igénybejelentés időpontját megelőző hatodik hónap első napjától lehet megállapítani. Az igényt az ellátás megállapításának kezdő időpontjában hatályos jogszabályok alapján kell elbírálni. A Tny. 83. § (1) bekezdése elvi éllel kimondja, hogy az e törvény alapján megállapított nyugellátásról lemondani, azt – mint a jogosult személyéhez kötött ellátást – átruházni (engedményezni) nem lehet. Emellett a Tny. 74. §-a meghatározza azt is, hogy az igénylő az igénybejelentését a határozat vagy az eljárást megszüntető végzés jogerőre emelkedéséig vonhatja vissza, ebben az esetben a felvett nyugellátást harminc napon belül köteles visszafizetni. Amennyiben a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv kérelemre vagy hivatalból megállapítja, hogy a fellebbezési vagy felügyeleti eljárás keretében, illetve a bíróság által el nem bírált döntése jogszabályt sért, döntését

a)    az ügyfél javára korlátozás nélkül,

b)    az ügyfél terhére egy ízben, a határozat közlésétől számított öt éven belül
-    ha a nyugellátás jogalap nélküli megállapításáért a nyugellátásban részesülőt felelősség nem terheli, a módosítást vagy visszavonást elrendelő határozat keltét követő hónap első napjától,
-    ha a nyugellátás jogalap nélküli megállapításáért a nyugellátásban részesülőt felelősség terheli, az ellátás megállapításának kezdő időpontjáig visszamenőlegesen
módosítja vagy visszavonja.

A nyugdíj megállapításáról szóló határozat esetünkben jogsértő nem lehet, a nyugdíjat a jogosultsági feltételek megléte alapján az ügyfél kérelmének megfelelő naptól állapították meg. A hivatkozott jogszabályok alapján úgy tűnik nincs jogszabályi lehetőség a nyugellátás megállapítása kezdő napjának utólagos korrigálására. A Tny. 95. §-a azonban arról rendelkezik, hogy a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a határozat jogerőre emelkedését követően kérelemre vagy hivatalból a tudomására jutott tények, adatok alapján a nem jogszabálysértő döntését az ügyfél javára korlátozás nélkül módosíthatja azzal, hogy a magasabb összegű ellátás legfeljebb hat hónapra visszamenőleg jár. Talán egy ilyen irányú kifejezett kérelemmel lehetne próbálkozni. Ha sikerülne kicsikarni legalább egy olyan elutasító határozatot – bizonyosak vagyunk abban, hogy kérelmünket a hivatkozott jogszabályok miatt a nyugdíjbiztosítási szervek nem fogják teljesíteni – amely ellen nyitva áll a jogorvoslati út, az ügy akár bíróság elé is kerülhetne. Ugyanakkor ennek kimenetelét illetően nem bocsátkozunk jóslatokba.   


3. Szigorodó táppénzszabályok

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) 1998. január 1-jével lépett hatályba. Eredendően a táppénz összege folyamatos, legalább kétévi biztosítási idő esetében a figyelembe vehető napi átlagkereset hetven százaléka, ennél rövidebb biztosítási idő esetében, vagy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás tartama alatt hatvan százaléka.
Eredendően a táppénz a keresőképtelenség orvos által igazolt időtartamára, legfeljebb azonban egy éven át járt. Csakhogy a jogalkotó a statisztikai adatokból azt láthatta, hogy a táppénz kezd egészen a köztisztviselők, a közalkalmazottak privilégiuma lenni, a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó magyar munkavállaló majd kicsattan az egészségtől, táppénzre bizony ő nem megy. (Más nézet szerint ebben a kapitalista, külföldi befektetős világban a magyar munkavállaló inkább félholtan is bevonszolja magát a munkahelyére, csak ki ne rúgják!) No de, ha egyszer a munkaviszony megszűnik! Elnök – vezérigazgatótól a portásig mindenki ágynak esik, s „csapolják” a táppénzkasszát. Ezért került aztán bevezetésre az a rendelkezés, hogy táppénz elvileg továbbra is egy éven át jár, de a biztosítási jogviszony (például munkaviszony) megszűnését követően már csak 180  napig (2003. július 1-jétől). A helyzet azonban nem igen javult. Ezért ebből a 180 napból lett előbb 90, majd 45 nap, jelenleg azonban már a biztosítási jogviszony megszűnését követően csak 30 napig jár a táppénz. Így aztán se munkahely, se táppénz! De még mindig sok a beteg, a táppénzkassza csak nem akar kicsordulni. 2009. július 1-jétől tíz százalékkal csökken a táppénz mértéke, és a táppénz napi összege is korlátozásra kerül. A táppénz összege folyamatos, legalább kétévi biztosítási idő esetében a figyelembe vehető jövedelem naptári napi átlagának hatvan százaléka, ennél rövidebb biztosítási idő esetében vagy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás tartama alatt ötven százaléka, azzal, hogy a táppénz egy napra járó összege nem haladhatja meg a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér 400 százalékának, a biztosítási jogviszony megszűnését követően a minimálbér 150 százalékának harmincad részét. A biztosításban töltött idő egyébként akkor folyamatos, ha abban 30 napnál hosszabb megszakítás nincs. A 30 napi megszakítás időtartamába nem számít be a táppénz, a baleseti táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, a gyermekgondozási segély folyósításának az ideje. Korábban egészségbiztosítási törvényünk egyik alapelve volt, miszerint a pénzbeli egészségbiztosítási ellátások a pénzbeli egészségbiztosítási járulékfizetéssel arányosan vehetők igénybe. A jogalkotó akként „segít” magán, hogy 2009. július 1-jétől ideírta gondolatjelben, törvényben foglalt kivételekkel. Na, gondolhattuk volna, a probléma megoldódott valahára. De nem! Jött az újabb módosítás!

Az Ebtv. 48. § (8) bekezdése alapján a táppénz összege folyamatos, legalább kétévi biztosítási idő esetében a figyelembe vehető jövedelem naptári napi átlagának hatvan százaléka, ennél rövidebb biztosítási idő esetében vagy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás tartama alatt ötven százaléka, azzal, hogy a táppénz egy napra járó összege nem haladhatja meg a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér 200 százalékának, a biztosítási jogviszony megszűnését követően a minimálbér 150 százalékának harmincad részét.

Ezt a legújabb szabályt a 2011. április 30-át követően bekövetkező keresőképtelenség esetén kell alkalmazni. Egyszerűbben szólva egy (harminc napos) havi táppénz már nem lehet magasabb, mint a 78.000 forintos minimálbér kétszerese! Azért a bonyolultnak tűnő törvényi szöveg, mert a táppénz naptári napokra – így szombatra, vasárnapra, munkaszüneti napra is – jár.

dr. Futó Gábor