KORMÁNYZATI HÍREK
A miniszterelnök-helyettes pénteken hivatalában fogadta a kisebbségi önkormányzatok vezetőit.
Navracsics Tibor a találkozón bejelentette az általa alapított Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíj márciusi meghirdetését. Az egyeztetésen jelen volt Szászfalvi László, a KIM egyház-, civil- és kisebbségügyi államtitkára, valamint Dr. Latorcai Csaba nemzetiségi ügyekért felelős helyettes államtitkár is.
A miniszter az egyeztetés elején leszögezte: személyes garanciát vállal arra, hogy Magyarországon a nemzetiségi és kisebbségi jogok nem sérülhetnek. Navracsics Tibor a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjat ismertetve közölte: az anyanyelvű és kétnyelvű nemzetiségi középiskolák diákjai által elnyerhető, havi 60 ezer forintos ösztöndíjat azért hozták létre, mert így kívánják segíteni azokat a tehetséges fiatalokat, akik esetleg a lakóhelyük távolsága miatt vagy anyagi okokból nem tudnak egyetemre, főiskolára menni.
Az érettségi előtti két évben havi 60 ezer forintos összeggel járó Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjat középiskolánként, évfolyamonként 1 diák nyerheti el. Az ösztöndíj-pályázaton - az anyanyelvű és kétnyelvű kisebbségi program szerint működő középfokú iskolák ajánlása alapján - az a magyar állampolgárságú diák vehet részt, aki nyilatkozata szerint valamely nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozik, tanulmányi eredménye az előző tanév végén eléri a 4.00-es átlageredményt, és más tanulmányi ösztöndíjban nem részesül.
(KIM - Sajtóiroda)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



