ÖSSZEFOGLALÓK
A Kttv. 2010. július 6-i hatálybalépésével a hatálya alá tartozó szerveknél foglalkoztatott köztisztviselők és ügykezelők közszolgálati jogviszonya kormánytisztviselői jogviszonnyá alakult át. Az elmúlt nyár humánpolitikai feladata volt, hogy az érintetteket e tényről a törvény hatályba lépését követő hatvan napon belül az államigazgatási szervnek tájékoztatnia kellett. Többek még a Kttv. hatályba lépése előtt éltek a Ktv. lehetőségével, alanyi jogon kérve felmentésüket. E körre a Kttv. hatálya nem terjed ki, akkor sem, ha a felmentési idő a Kttv. hatályba lépése után telik le. Az átmeneti szabályok ugyanis kimondják: nem alakul át a Kttv. hatálya alá került szerveknél foglalkoztatott köztisztviselők és ügykezelők jogviszonya abban az esetben, ha a Kttv. hatálybalépése előtt a felek között kötött megállapodás, illetve valamelyik fél egyoldalú jognyilatkozata alapján e törvény hatálybalépése után szűnik meg a jogviszony.
A Ktv. 31. §-a szerinti főosztályvezetői, főosztályvezető-helyettesi és osztályvezetői megbízás a Kttv. hatálya alá kerülők esetében a törvény erejénél fogva határozatlan idejű főosztályvezetői, főosztályvezető-helyettesi és osztályvezetői munkakörré alakul át. Amint korábban írtuk, ezzel megszűnt Ksztv.-ben biztosított védettsége a korábban hat évre megbízott vezetőknek. Újabb humánpolitikai feladatként: az érintetteket e tényről a törvény hatálybalépését követő harminc napon belül az államigazgatási szervnek tájékoztatnia kellett [Kttv. 76. §].
A kormánytisztviselői jogviszonnyal összefüggő adatkezelés, a közszolgálati nyilvántartás és a kormányzati szolgálati ellenőrzés
Az adatkezelés
A minisztériumok és a Miniszterelnökség közszolgálati alapnyilvántartásának adatait elektronikus formában a kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv (a továbbiakban: szolgáltató központ) tárolja. A szolgáltató központ a nyilvántartás adatain csak olyan adatkezelési műveleteket végezhet, amelyek a számítástechnikai rendszer fenntartása, zavartalan működésének biztosítása és védelme érdekében szükségesek. A minisztériumok és a Miniszterelnökség a szolgáltató központ elektronikus nyilvántartásában tárolt adatok esetében csak a vele kormánytisztviselői jogviszonyban állók adataiba tekinthet be. A szolgáltató központ – az adatátvétel naplózásával – az elektronikus nyilvántartásból felhasználhatja azokat az adatokat, amelyek törvényben meghatározott feladatai ellátásához szükségesek.
A minisztériumok és a Miniszterelnökség közszolgálati alapnyilvántartását, mint adatfeldolgozó a szolgáltató központ üzemelteti. A minisztériumok és a Miniszterelnökség a szolgáltató központ elektronikus nyilvántartásában tárolt adatok esetében csak a vele kormánytisztviselői jogviszonyban állók adataiba tekinthet be. A szolgáltató központ – az adatfelhasználás dokumentálásával – jogszabályban meghatározott feladatai ellátása érdekében statisztikai adatfeldolgozást végezhet. A minisztériumok és a Miniszterelnökség állományába tartozó, illetve velük jogviszonyt létesítő kormánytisztviselőtől nem követelhető meg olyan adat igazolása vagy okiratmásolat szolgáltatása, amelyet a szolgáltató központ által üzemeltetett közszolgálati alapnyilvántartás tartalmaz. Az előbbiekben meghatározott adatfeldolgozást a szolgáltató központ az egységes alapokon meg valósuló személyügyi nyilvántartás és integrált emberi erőforrás-gazdálkodási rendszer keretén belül látja el.
A minisztériumok és a Miniszterelnökség a Kttv. és a Ktv. 63. § (9) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatásokat a szolgáltató központ útján teljesítik. Az előbb említett Ktv. 63. § (9) bekezdése szerint a közigazgatási szervek köztisztviselőinek képzésével, továbbképzésével, vizsgáztatásával összefüggő nyilvántartást a szolgáltató központ üzemelteti. A szolgáltató központ – az adatfelhasználás dokumentálásával – jogszabályban meghatározott feladatai ellátása érdekében statisztikai adatfeldolgozást végezhet. A közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter – a Kormány által meghatározott módon és adatkörben – jogszabályban meghatározott feladatainak ellátása érdekében statisztikai lekérdezéseket végezhet a személyügyi nyilvántartó rendszerben tárolt adatokból [Kttv. 25. §].
A szolgáltató központ által vezetett minisztériumi, miniszterelnökségi közszolgálati alapnyilvántartásból – kormányrendeletben meghatározott módon – kormányzati szolgálati jogviszonnyal összefüggő adatkezelés céljából, személyazonosításra alkalmas módon a minisztériumok, illetve a Miniszterelnökség részére a vele kormánytisztviselői jogviszonyban állók adatai tekintetében adatszolgáltatás végezhető [Kttv. 26. §]..
A minisztériumok, valamint a Miniszterelnökség az illetmény és egyéb juttatás, valamint az ezekhez kapcsolódó adó-, társadalombiztosítási és egyéb, az államigazgatási szervet terhelő fizetési kötelezettségek teljesítése céljából külön törvényben meghatározott adatokat szolgáltatnak a kincstár részére. A kincstár számfejtett adatokat szolgáltat a szolgáltató központ útján – a díjazással kapcsolatos jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése céljából – a minisztériumok és a Miniszterelnökség részére. A honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztériummal kormánytisztviselői jogviszonyban állók esetében az említett adatokat a Költségvetés Gazdálkodási Információs Rendszer (a továbbiakban: KGIR) részére kell továbbítani, illetve a KGIR biztosítja a szolgáltató központ útján a számfejtett adatok átadását.
A minisztériumok és a Miniszterelnökség a működésükhöz szükséges gazdasági, informatikai, műszaki és elhelyezési feltételek biztosítása céljából adatot szolgáltatnak a kormánytisztviselő nevéről, neméről, születési idejéről, valamint szervezeti és munkaköri adatokról a Szolgáltatási és Ellátás Alapadat Tár (a továbbiakban: szolgáltatási adattár) rendszer részére. A szolgáltatási adattár a szolgáltató központ útján adatokat szolgáltat a minisztériumok és a Miniszterelnökség részére a kormánytisztviselő elhelyezésének adatairól, valamint – a foglalkoztatás megszüntetésével kapcsolatos jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése céljából – a kormánytisztviselő által használt eszközökről, igénybe vett szolgáltatásokról [Kttv. 27. §].
A kormányzati szolgálati ellenőrzés
A Kormány ellenőrzi – a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter és a közigazgatási hivatal közreműködésével – a kormánytisztviselői jogviszonyra vonatkozó jogszabályok végrehajtását. Ennek keretében a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter javaslatára évente meghatározza a vizsgálati tárgyköröket (célvizsgálat), valamint a vizsgálat alá vont szerveket (a továbbiakban: vizsgált szervek). A célvizsgálatot a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter folytatja le, amelynek tapasztalatairól a Kormányt évente tájékoztatja. A közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter jogosult – a cél- és témavizsgálatok keretében – a Miniszterelnökségen, a minisztériumokban, a kormányhivataloknál és a központi hivataloknál:
– a munkáltatói intézkedést tartalmazó iratokba betekinteni,
– jogszabálysértés vagy célszerűtlen intézkedés esetén intézkedést kezdeményezni az államigazgatási szerv vezetőjénél vagy – vita esetén – annak felettes szervénél,
– fegyelmi vagy kártérítési eljárást kezdeményezni.
Az előzőekbe nem tartozó vizsgált szervekkel kapcsolatos ellenőrzési jogkört a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter koordinálásával a közigazgatási hivatal gyakorolja [Kttv. 28. §].
A kormánytisztviselői érdekegyeztetés
A Kttv. hatálya alá tartozó, valamint a Ktv. 1. § (2) bekezdése szerinti államigazgatási szervek (a köztársasági elnök hivatala, az Országgyűlés hivatala, az Alkotmánybíróság hivatala, az országgyűlési biztos hivatala, az Állami Számvevőszék, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala, a Gazdasági Versenyhivatal, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a Magyar Tudományos Akadémia Titkársága és a Közbeszerzések Tanácsa, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) a kormánytisztviselők és a köztisztviselők érdekeinek egyeztetése, a vitás kérdések tárgyalásos rendezése, megfelelő megállapodások kialakítása céljából a Kormány, valamint a kormánytisztviselők és a köztisztviselők országos munkavállalói érdek-képviseleti szervezeteinek tárgyalócsoportja részvételével Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács (a továbbiakban: KÉT) működik. A KÉT hatáskörébe a közigazgatásban foglalkoztatott kormánytisztviselők és köztisztviselők élet- és munkakörülményeire, foglalkoztatási feltételeire vonatkozó tárgykörök tartoznak. Ezekkel kapcsolatban:
– a kormányzati szolgálati és közszolgálati jogviszonnyal összefüggő kérdésekben,
– a központi és a társadalombiztosítási költségvetésnek a közszolgálati jogviszonyban állókat érintő rendelkezéseivel összefüggésben,
– az igazgatási munkaerővel és személyi juttatásokkal való gazdálkodás elvi kérdéseiben,
ki kell a véleményét kérni.
A KÉT a hatáskörébe utalt ügyekben tájékoztatáskérésre, illetve javaslattételre jogosult. A KÉT szervezetének és működésének szabályait a Kormány nevében eljáró közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter és az érdekegyeztetésben részt vevő munkavállalói érdek-képviseleti szervezetek közötti megállapodás tartalmazza. Titkársági feladatait a központi közszolgálati hatóság látja el [Kttv. 29. §].
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



