KORMÁNYZATI HÍREK
Az Országgyűlés a héten hétfőn és kedden ülésezik, tárgyal több kormány-előterjesztést is: többek között lehetőség szerint zárószavazást tartanak a médiatörvényt és sajtótörvényt módosító javaslatról, szavaznak a módosító javaslatokról a 2011. évi költségvetést és az államháztartási törvényt módosító javaslatokhoz kapcsolódóan, valamint zárószavazás lesz a West Balkánban történt tragédia hatására elkészített törvényjavaslatról, illetve Balsai István semmisségi törvényjavaslatáról.
Napirend szerint hétfőn választja meg az Országgyűlés a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagjait, illetve zárószavazás lehet az új Alkotmány koncepciójáról szóló határozati javaslatról.
A képviselők záróvitát és zárószavazást tartanak az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvényjavaslatról, melyet Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyújtott be. Szavaznak a módosító javaslatokról a sajtótörvény és médiatörvény módosítását tartalmazó törvényjavaslathoz kapcsolódóan és lehetőség szerint zárószavazást is tartanak. A módosító javaslatokról szavaznak a nemzeti fejlesztési miniszter által beterjesztett egyes energetikai tárgyú törvények törvénymódosítási javaslatához kapcsolódóan, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló törvénymódosítási javaslathoz kapcsolódóan, amely a Széll Kálmán Tervben meghirdetetteknek megfelelően 40 napról 20 napra csökkenti a politikai vezetők szabadságra kiadható napjainak számát.
Szintén a módosító javaslatokról szavaznak a Stabilitási Alap létrehozásával összefüggő a 2011. évi költségvetést és az államháztartási törvényt módosító javaslatokhoz kapcsolódóan, illetve a belügyminiszter által beterjesztett, az államhatárról szóló törvénymódosítási javaslathoz kapcsolódóan, mely a határon átnyúló beruházások kivitelezését könnyítené meg.
Zárószavazást tartanak a Pintér Sándor belügyminiszter által a West Balkán diszkó-tragédia kapcsán elkészített, a tűz elleni védekezésről szóló javaslatról, illetve a Balsai István, a 2006-os rendőri jogsértéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott által beterjesztett semmisségi javaslatról. Emellett általános vita és határozathozatal lesz a Nemzetközi Korrupcióellenes Akadémiához való csatlakozásról szóló törvényjavaslatról, illetve több nemzetközi vonatkozású, a külügyminiszter által beterjesztett törvényjavaslattal kapcsolatban lesz általános vita, határozathozatal, illetve szavazás a módosító javaslatokról. A képviselők várhatóan elfogadják a Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. október 3-án megtartott választása megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról szóló jelentése elfogadásáról készült országgyűlési határozati javaslatot.
Záróvita és zárószavazás lesz a Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által beterjesztett, az egyszerűsített honosításhoz kapcsolódó személyi adat és lakcím-nyilvántartásokról szóló javaslatról, illetve általános vita lesz a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásáról szóló törvényjavaslatról, utóbbiról kedden lefolytatják a részletes vitát is.
Szintén általános vita lesz a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által benyújtott, a kis- és középvállalkozások fejlődésének támogatásáról szóló javaslatról, mely az Agrár Széchenyi Kártya bevezetéséhez kapcsolódik. A javaslathoz kapcsolódó részletes vitát kedden tartják meg.
Együttes és összevont általános is részletes vitára kerülhet sor a Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által pénteken beterjesztett két határozati javaslatról, melyek 2011. április 30-ig meghosszabbítanák az árvíz miatt elrendelt veszélyhelyzetet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, illetve 2011. június 30-ig Veszprém megyében, melyet a vörösiszap-ömlés miatt rendeltek el, ha a képviselők elfogadják a házszabálytól való eltérést.
Március 8-án, kedden lesz részletes vita a nemzetközi árufuvarozásról szóló javaslatról is, illetve a Fidesz-KDNP által benyújtott nem dohányzók védelméről szóló törvényjavaslatról. Emellett kedden több mint 5 órás időkeretben vitát tartanak a képviselők „A magyar népességfogyás megállításának sürgető szükségessége” című politikai vita-kezdeményezésről.
(kormany.hu)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



