KORMÁNYZATI HÍREK
A kormány 31 milliárd forintot különített el a költségvetésben az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatok megsegítésére, melyre az eddigiektől eltérő módon, idén három alkalommal lehet pályázatot benyújtani – fogalmazott Tállai András csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az önkormányzatok jelentős része nagyon nehéz helyzetbe került az elmúlt időszakban. Ezt a költségvetés elkészítése során a kormány figyelembe vette, és egy 31 milliárdos kiegészítő támogatást csoportosított át számukra – tájékoztatott a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, hangsúlyozva: a 250 milliárdos költségvetési zárolás semmilyen módon nem fogja érinteni az önkormányzatokat.
Tállai András kitért arra is, ezzel a támogatással a kormányzatnak az a célja, hogy az önkormányzatok adósságállományát csökkentse, majd idővel teljesen megszüntesse. Ez nem azt jelenti – szögezte le az államtitkár -, hogy a kormány átvállalja az önkormányzatok adósságait, hanem azt, hogy többfajta pályázati lehetőséget biztosítva számukra segítsék a működésüket. A 31 milliárd forintból a működési jellegű adósságokat számolják fel, a más célú hitelfelvételeket, kötvénykibocsátásokat azonban ez nem érinti – tette hozzá a politikus.
A támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és ellenőrzésének részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével rendeletet alkotott.
fotó: Pelsőczy Csaba
A rendelet értelmében ötféle témakörben, ötféle támogatási formára lehet pályázatokat benyújtani – ismertette a jogszabály tartalmát Tállai András. Az első forma egy egyszeri, rendkívüli támogatás, melyet 60 napon túli közüzemi és élelmezési tartozások kifizetésére lehet igényelni. A második a kötelező feladatok ellátásában fogja segíteni az önkormányzatokat, különös tekintettel az alapfokú oktatási intézmények - óvoda és általános iskola - működtetésére.
Külön forrásokra pályázhatnak a megyei önkormányzatok. Erre azért van szükség – mutatott rá az önkormányzati államtitkár -, mert az elmúlt években folyamatosan elvonták a megyei önkormányzatok támogatásait, a terheiket viszont növelték, így az ő helyzetük rendezése nagyon sürgető feladat. Az adósságeljárás alá vont önkormányzatok egyedileg pályázhatnak a 4. támogatási formára, valamint arra külön igényelhetőek támogatások az ötödik tételből, ha különböző jogerős határozatokban az önkormányzatra kiszabott fizetési tételek miatt az önkormányzat a működésképtelenség határára kerül – sorolta a politikus.
A pályázok köréből több esetben is ki lehet zárni egyes önkormányzatokat. Ilyen eset lehet például az, ha az önkormányzati törvényben megszabottnál nagyobb hitelt vesznek fel, vagy ha nem döntenek helyi adók bevezetéséről – jegyezte meg Tállai András.
A pályázatok elbírálásának idejére az államtitkár minden érintettől türelmet kért, mondván: nem gépiesen, egy program segítségével fogják elbírálni a pályázatokat, hanem megvizsgálva minden esetben az önkormányzatok helyzetét, keresve az okokat, melyek hatására nehéz körülmények közé kerültek.
(kormány.hu)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



