KORMÁNYZATI HÍREK

Kormánytisztviselői törvény: tiszteletben tartják az AB döntését, de moratórium nem lesz
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A kormány betartja a kormánytisztviselők indoklás nélküli felmentésére vonatkozó szabályt május 31-i hatállyal megsemmisítő alkotmánybírósági határozatot, de nem áll szándékában, hogy a határidőig moratóriumot vállaljon - nyilatkozta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára. Az államtitkár hangsúlyozta, eddig sem voltak tömeges elbocsátások.

2011. február 18.

A kormány minden részletében betartja az Alkotmánybíróság döntését, ahhoz egy betűt sem tesz hozzá, és nem vesz el belőle - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára az Alkotmánybíróság keddi határozatára reagálva. Rétvári Bence kifejtette: a döntés május 31-i határidőt jelöl meg, így eddig az időpontig teljesen törvényes minden érintett felmentése.

A kormánynak sem jogi lehetősége, sem szándéka, hogy ettől eltérjen, és moratóriumot vállaljon, mint ahogy a Szakszervezetek Egyeztetési Fóruma kezdeményezi - mondta. Arra nincs lehetőség, hogy most egy egy évvel ezelőtt hatályban levő törvény alapján lépjen a kormányzat - tette hozzá a parlamenti államtitkár, aki megjegyezte: életszerűtlen, hogy hónapokig ne mentsenek fel valakit, aki alkalmatlan és rosszul végzi a munkáját.

Rétvári Bence kiemelte: az Alkotmánybíróság határozatának figyelembe vételével fogják meghatározni a kormánytisztviselői életpályarendszert is, azaz nem lesz indoklásnélküliség. Az államtitkár idézte az Alkotmánybíróság döntését, miszerint az államszervezet hatékony működése indokolhatja a közigazgatásban dolgozó tisztségviselők felmentési lehetőségének könnyítését, illetve a közhivatal viseléséhez való jog nem jelenti a hivatal viselőjének felmenthetetlenségét. Rétvári Bence értékelése szerint a taláros testület egyértelművé tette, hogy nem kell visszatérnie az új törvénynek június 1-től az egy évvel ezelőtt hatályos jogszabályhoz, hanem a tavaly nyáron elfogadott és a korábbi között "félúton kell" megalkotni a szabályozást.

Ez az új alkotmány elfogadása után várható - jelezte. Kifejtette: az alkotmánybírósági döntés alapján lehetnek sokkal enyhébbek az államra nézve a felmentés indokai, és lehetnek szigorúbbak a kormánytisztviselőkre nézve, így el lehet mozdulni arról a holtpontról, ami 18 évig volt, amikor gyakorlatilag felmenthetetlenek voltak a kormánytisztviselők alkalmatlanság miatt. A kormánynak az a szándéka, hogy egy teljesítményösztönzőbb rendszert alakítson ki, és megvédjék azokat a kormánytisztviselőket, akik tisztességes munkát végeznek - hangsúlyozta. Az adófizetők pénzével takarékosan kell bánni, ezért csak azokat szabad a közszférában foglalkoztatni, akik tényleges hasznos és hatékony munkát végeznek - fűzte hozzá a kereszténydemokrata államtitkár.

Elmondása szerint ugyanakkor eddig sem voltak tömeges elbocsátások; összesen 66 ezer kormánytisztviselő dolgozik, közülük 6-7 ezren minisztériumokban. Az elmúlt nyolc hónapban a minisztériumokból 424 dolgozót bocsátottak el, a háttérintézményeket is beszámítva 850 munkatárstól váltak meg a kormányváltás óta - tájékoztatott. Szavai szerint ez a szám eltörpül a Gyurcsány-kormány idején történt elbocsátások mellett, amikor 14 ezer dolgozót mentettek fel.

(MTI/kormany.hu)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR