KORMÁNYZATI HÍREK

NFM: a megújult fejlesztéspolitikai rendszer hitet és lehetőséget ad a magyar vállalkozásoknak
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Az Új Széchenyi Terv januári bejelentését követően országjáró körútra indult, hogy az egész ország megismerhesse hazánk új és egységes fejlesztéspolitikai programját. A tizenegyedik, győri állomáson Molnár Ágnes fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár tartott előadást.

2011. február 04.

Folytatta körútját Magyarország gazdasági felemelkedésének programja, az Új Széchenyi Terv, amely már sok érdeklődőt vonzott korábbi állomásain is. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában mintegy 250 néző előtt mutatták be a megújult fejlesztéspolitikai rendszer egyes elemeit és a hozzá kapcsolódó pályázati kiírásokat.

Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára ismertette az érdeklődők számára az Új Széchenyi Tervben megjelenő kormányzati elképzeléseket, és a gazdaság felélénkítésére kidolgozott terveket. Külön kiemelte: a kormány fejlesztéspolitikai koncepciója segítséget nyújt minden régió számára új munkahelyek megteremtéséhez, a gazdasági felemelkedéshez és a versenyképesség javításához.

Molnár Ágnes előadásában elmondta: az Új Széchenyi Terv hitet ad a magyar vállalkozásoknak, ez a hit pedig előmozdítja a fejlesztési elképzelések megvalósulását, és hazánk gazdasági felemelkedését. Az államtitkár ezt követően az beszélt elérhető pályázati lehetőségekről, és az eljárási rend változásainak elemeiről. Előadásában külön kiemelte az egyszerűsítésére és átláthatóságra vonatkozó törekvéséket, melyek nagyban hozzájárulhatnak a sikeres pályázatok beadásához. Az egyes pályázati kiírások kapcsán elmondta: a jövőben a gazdaság megerősítése lesz az elsődleges szempont a pályázatok elbírálásakor, minden fejlesztési forrásnak ezt a célt kell szolgálnia.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR