KORMÁNYZATI HÍREK
Az infokommunikációs terület működésének ésszerűsítésével, és a kormányzat által korábban megkötött informatikai szerződések újrakötésével az elmúlt évben a kormányzat 15 milliárd forintot takarított meg – mondta Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért felelős államtitkára.
Az állami infokommunikációs tevékenységek konszolidációja megkezdődött, a cél itt is ugyanaz, mint a kormányzat más területein: úgy csökkenteni a kiadásokat, hogy közben a hatékonyság növekedjen - hangsúlyozta a politikus.
Az elmúlt szűk egy évben megtörtént a kormányzat infokommunikációs állapotfelmérése, melynek keretében három fő célt tűztek ki maguk elé: a felesleges párhuzamosságok megszüntetését, az infokommunikációval kapcsolatos beszerzések összevonását, és a különféle informatikai rendszerek összehangolását.
Az államtitkár rámutatott, hogy már több konkrét területhez kötődő informatikai rendszer konszolidációját végrehajtották: a költségvetési-, illetve az agrártámogatási rendszeren összesen 5 milliárd forintot spóroltak meg az adófizetők pénzéből.
A jövőre nézve is több programot tervez a kormányzat az infokommunikációs terület megújítására, melyek mindegyike az állam működésének olcsóbb és takarékosabb működését hivatott elősegíteni – jegyezte meg Nyitrai Zsolt, hozzátéve: ezek közül a programok közül az egyik legjelentősebb a Digitális Megújulás Terve, melynek négy költségvetési pillére van. A 2011-es költségvetés, az EU-s források, az Új Széchenyi Terv már megismert prioritásai, valamint a vállalkozások tőkéjének bevonása.
A jövőre vonatkozó fontos célkitűzésként említette meg az államtitkár, hogy erősíteni kell az állami szektorban a versenyszellemet, mert ennek segítségével törhetőek le az árak a közszférában.
Az elmúlt év jelentős eredményeként hozta föl Nyitrai Zsolt a Nemzeti Adatvagyon törvényt, melyet azért fogadott el nagy többséggel a parlament, hogy véget vessen a business adatkezelésnek, hiszen az adatok magáncégekhez történő kiszervezése igen komoly terheket rótt az állami költségvetésre.
(kormányszóvivő.hu)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



