KORMÁNYZATI HÍREK

Gyorsítaná a bíróságok működését a kormány
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A kormány a törvényalkotás és a költségvetés területén is mindent megtesz a bírósági eljárások gyorsítása, illetve az ügyészség korrupcióval szembeni hatékonyabb fellépése érdekében - mondta Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten, Nagy Anna kormányszóvivővel tartott tájékoztatón.

2010. december 11.

Répássy Róbert hangsúlyozta, hogy a kabinet az elmúlt fél évben a közbiztonság és a rend megteremtésére törekedett. A bíróságok hatékony működéséről szóló, az Országgyűlés előtt álló törvénymódosítási javaslat az eljárások gyorsítása érdekében lehetővé teszi például, hogy jövőben a vádlott beleegyezésével akár távollétében is befejeződhessen a per. Az előterjesztés emellett perek, illetve bírók "mozgatását" is megengedné a leterhelt bíróságok segítésére - fejtette ki az államtitkár.

A törvénymódosítással a bírósági vezetők hatékonyabb munkára ösztönözhetik a bírókat – mondta az államtitkár, hozáátéve: nekik a jövőben több szakmai ellenőrzésen kell majd átesniük azért, hogy az állampolgárok joggal számíthassanak az ítéletek elvárható időn belüli megszületésére.

A javaslat emellett szigorítaná még a bírósági végrehajtók összeférhetetlenségi szabályait is, így javítva a szakma etikai megítélését - fűzte hozzá Répássy Róbert.

Az államtitkár szerint a kormány hivatalba lépése óta elfogadott jogszabályok megerősítették az ügyészséget, így a független és csak a törvénynek alárendelt szervezet a jövőben titkosszolgálati eszközökkel is harcolhat a korrupció ellen. Répássy Róbert szerint erre azért volt nagy szükség, mert kizárólag az ügyészség nyomozhat a hivatali bűncselekmények feltárásában, amit nagymértékben segíthet a titkosszolgálati módszerek alkalmazása.

Répássy Róbert az Országgyűlés által kedden elfogadott módosító indítványokra is emlékeztetett, amelyek összesen 4,5 milliárd forintos többletforrást biztosítanak a bíróságoknak és az ügyészségnek az alaptevékenységükön felüli feladatok ellátására.

(kormányszóvivő.hu/MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR