KORMÁNYZATI HÍREK
A párhuzamosságok megszüntetése érdekében 2016-tól egyesítik a gyermekjóléti és a családsegítő központokat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Czibere Károly a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központban tartott sajtótájékoztatón azt mondta: 2016. január 1-jétől egyesítik a családsegítő központokat és a gyermekjóléti szolgáltatókat annak érdekében, hogy ne épüljenek ki párhuzamos kapacitások, valamint hogy "összeérjenek az információk, és együtt hasznosuljanak a család számára". Az intézmények új neve család- és gyermekjóléti szolgálat lesz.
Hozzátette: a kormány meg kívánja erősíteni a szolgálatokat több intézkedésen keresztül. Szintén 2016-tól növelik a szolgálatok támogatását 10 százalékkal, tehát a jelenlegi 4,5-5 milliárd forinthoz jön még évi 460 millió forint.
Emellett az idén július elsejétől évi 15,3 milliárd forinttal nő az ágazatban dolgozók bérére fordítható összeg, amelyet főként a magasabb végzettségű szakemberek kapnak majd bérkiegészítésként. Mivel a gyermekjóléti szolgálatoknál főleg magasabb végzettségűek dolgoznak, azt remélik, hogy a szolgálatoknál dolgozók anyagi megbecsülése jelentősen tud javulni júliustól - mondta az államtitkár.
Tájékoztatása szerint járásonként létrehozzák a járásközponti önkormányzati fenntartású család- és gyermekjóléti központokat, amelyek száma ezzel országos szinten 48-ról 198-ra fog emelkedni. Ezek feladata lesz a gyermekek védelembevételével kapcsolatos hatósági munka tervezése, a gyámhivatallal való kapcsolattartás, továbbá olyan speciális szolgáltatások biztosítása - mint a pszichológus -, amilyenekkel nem rendelkezik minden szolgálat. A szolgálatoknak pedig a jövőben kizárólag szolgáltatási feladataik lesznek - tette hozzá.
Mindennek a finanszírozása is megváltozik: a jövőben a hátrányos helyzetű települések több forrást kapnak, hogy az ellátandó családok számához igazodva a térség több családgondozót tudjon foglalkoztatni. Az államtitkár elmondta: azt szeretnék, ha a jövőben a szakemberek sokkal több figyelmet tudnának szentelni a családoknak. A kormány elkötelezett a gyermekvédelmi rendszer megerősítésében, hiszen rendkívül fontos, hogy a szolgáltatók hatékony védelmet nyújtsanak minden családnak, és minél hamarabb jelezzék az esetleges problémákat. Az a cél, hogy "egyetlen gyermek se kallódjon el", és Magyarországon ne történhessen meg, hogy egy családból anyagi nehézségek miatt kelljen kiemelni egy gyermeket - hangsúlyozta.
Sára Botond, VIII. kerületi alpolgármester arról beszélt, hogy a városrészben már négy éve működik integráltan a gyermekjóléti és családsegítő központ. Ez a rendszer bevált, hiszen hatékony, gyors és precíz - mondta. Hozzátette: a rendszer nem csak ebből az intézményből áll, nagy szerepük van még az iskoláknak, a gyámhivatalnak, illetve az adósságrendezés miatt az önkormányzati vagyonkezelőnek, ezek hatékony együttműködésére van szükség.
(MTI / EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



