KORMÁNYZATI HÍREK
Eredményes és sikeres az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (EKÁER) bevezetése, a rendszer hozzájárul a magyar gazdaság fehéredéséhez, már több uniós tagállam adóhatósága is érdeklődött a NAV-nál a bevezetés tapasztalatairól - mondta Tállai András parlamenti államtitkár Budapesten a tárca sajtótájékoztatóján.
Ismertette: június 15-ig több mint 43 ezer vállalkozás regisztrált a rendszerbe, az érintett cégek több mint 4,6 millió EKÁER-számot igényeltek.
Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese kiemelte: az EKÁER bevezetése óta ellenőrzött cégeknél 6,4 milliárd forint tényleges adótartozást tártak fel.
Tállai András elmondta: a sikerességet a vállalkozások pozitív visszajelzése is bizonyítja, a cégek többsége jelezte, hogy alig néhány hónappal az EKÁER éles üzembe helyezése óta tisztult a piac. A NAV olyan visszajelzéseket kapott, hogy a tisztességes cégek több megrendelést kapnak a rendszer bevezetése óta, például a hús-, zöldség-, és gyümölcsszállítóknál, illetve az építőiparban tapasztalták ezt - tette hozzá az államtitkár.
Kiemelte: a piaci visszajelzések alapján az acélipari szektor szereplői is azt tapasztalták, hogy az év eleje óta gyakorlatilag eltűntek a magyar piacról azok az acéliparban tevékenykedő cégek, amelyek korábban tisztességtelen piaci gyakorlatot követve tudtak profitot elérni.
Tállai András arról is szólt, hogy a rendszer informatikailag is jól vizsgázott, egyetlen nem tervezett leállás volt az EKÁER-ben az indulás óta.
Az államtitkár kiemelte: az Európai Unió Számvevőszéke is vizsgálta a rendszert, és pozitív megállapításokat tett a rendszerről, elismeréssel szólt arról, hogy az EKÁER képes a csalárd vállalkozások kiszűrésére. Elmondta: várakozásaik szerint az EKÁER idén 60 milliárd forint bevételt hozhat a központi költségvetésnek.
Varga Árpád kiemelte: az EKÁER bevezetése óta "tisztán az EKÁER alapján" mintegy 8000 vizsgálatot végzett a NAV. Az EKÁER-ben a szállítmányoknál a vizsgálatok alapja a beérkező szállítóeszközök, a kamionok rendszáma, a különböző ellenőrző pontokon a rendszám alapján vizsgálják a szállítmányok haladását, nézik át a szállítmányok okmányait. A NAV EKÁER csoportjai a vizsgálatok alapján döntenek, hogy egy-egy szállítmány kockázatosnak mondható-e, vagy nem kockázatos, és tovább haladhat az országban - mondta a szakember.
Varga Árpád néhány, az EKÁER segítségével történt felderítésről is beszámolt, közülük például kiemelkedett az az alumínium-kereskedéssel foglalkozó, mintegy 1,6 milliárd forintos forgalmú láncolat, amelyet közelmúltban derítettek fel a NAV munkatársai, és amely mintegy 200 szállítmányt próbált küldeni egy alvó céghez.
(MTI)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



