KORMÁNYZATI HÍREK

A hitelezésüket növelő bankok a bankadó 30 százalékáig adókedvezményben részesülhetnek
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A kormány tervei szerint azok a bankok, amelyek 2009-től, a válság kitörésétől növelték hitelnyújtásukat, az általuk fizetett bankadó 30 százalékáig adókedvezményben részesülhetnek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden, Budapesten sajtótájékoztatón.

2015. június 07.

A miniszter ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy 2016-ban az adókedvezmény összesen legfeljebb 10 milliárd forint lehet.

Varga Mihály szerint az ellenzéki pártok olyan javaslatokat nyújtottak be a 2016-os költségvetéshez, amelyek jelentősen növelnék a központi kiadásokat, sőt, egyes területeken burkolt megszorításokat tartalmaznak.

A kormány nem tervezi sem a költségvetés szerkezetének megváltoztatását, sem kiadásainak növelését, mondta a miniszter hangoztatva, a költségvetés három pillérre épül: az adócsökkentésre, a bérek növelésére és a beruházások bővítésére.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a szerdai kormányülésen javasolni fogja, hogy a jövő évi adótörvényekről szóló javaslatot egészítsék ki azzal, hogy a gazdasági növekedés előmozdításában aktív szerepet vállaló hitelintézetek számára adóvisszatérítési lehetőséget biztosítsanak. Elmondta: 2016-tól évente legfeljebb 10 milliárd forint összegig adóvisszatérítést igényelhetnek majd azok a hitelintézetek, amelyek növelték a vállalati hitelállományukat.

Hozzátette: az adóvisszatérítés a vállalkozói hitelállomány növekedésének összege, de nem haladhatja meg a hitelintézet által fizetett bankadó 30 százalékát. Amennyiben az igények meghaladnák a 10 milliárd összegű éves szintű visszatérítést, akkor arányosan fogják azt elosztani azok között a hitelintézetek között, amelyek 2009-től, a válság éveiben  nem tőkekivonással, nem profit-kivétellel, hanem a gazdasági válságra a hitelezési állományuk növelésével válaszoltak.

Varga Mihály közölte,  a Magyar Bankszövetséggel egyeztettek és a bankszövetség támogatja a módosítást.

Kiemelte: kétségtelen tény az, hogy ez eltér az EBRD-vel aláírt megállapodástól, de tekintettel arra, hogy a bankszövetség ezt támogatja, és segíti azokat a bankokat, amelyek a hitelezésüket növelték 2009 után is, "a kormány így ezt a változtatást mindenképpen megfontolásra javasolja".

A jövő évi költségvetéshez beadott módosító indítványokról kifejtette: pénteken lezárult a módosítások beadásának a határideje, az első összesítések alapján az látható, hogy a költségvetés szerkezetét illetően az ellenzéki pártok alapvetően nem tudtak olyan alternatívával előállni, amely a mostani költségvetés szerkezetét megváltoztatná, és ez pozitív hír.

Azt már kevésbé tartotta kedvezőnek, hogy az ellenzéki pártok olyan - szavai szerint - egyenlegrontó, hiánynövelő, "felelőtlen" módosításokat adtak be, amelyek veszélyeztethetik az eddigi gazdasági eredményeket, és amelyek például kockáztatnak nyugdíj és szociális jellegű kiadásokat. Mint mondta, külön bontásban nézték meg, hogy az ellenzéki pártok, az MSZP, a Jobbik, az LMP módosító javaslatait, mindegyik párt hozzávetőleg 2000 milliárd forint kiadásnövelésre tenne javaslatot anélkül, hogy megadták volna a kiadások fedezetének  forrását.

Kiemelte: két ellenzéki párt is felvette, hogy állítsák vissza a korábbi progresszív adórendszert, ebben több adókulcsot javasolnak.

A miniszter elmondta: a kormány az óvodai férőhelyek bővítését is támogatni kívánja, ezért 2016. december végéig 2000 új óvodai férőhely megteremtésére 64 településen 2,5 milliárd forintot biztosít.

(MTI)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR