KORMÁNYZATI HÍREK

A kormány benyújtotta az adócsökkentés költségvetését
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A kiszámíthatóság, az előreláthatóság és a tervezhetőség jegyében a 2016. évi költségvetés már sokkal több, mint pusztán pénzügyi-tervezési dokumentum: a polgári Magyarország megteremtésének egyik legfontosabb tartópillére.

2015. május 13.

Fontos, hogy a pénzügyi stabilitás, a kiszámítható költségvetési gazdálkodás és a gazdasági növekedés hatásait minden magyar ember megtapasztalhassa. Tehát jövőre mindenki léphet egyet előre.

Mai nappal a kormány benyújtotta a 2016. évre vonatkozó költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, amely várhatóan május végén kezdi megvitatni, s előreláthatólag június utolsó heteiben el is fogadja majd a jövő évi büdzsét, amely lehetővé teszi, hogy az érintettek felkészülhessenek, előre lássák a következő évi mozgásterüket.

A költségvetés tervezésekor a stabilitás megőrzését, az államadósság csökkenő pályán tartását, az alacsony államháztartási hiányt, valamint a bővülő foglalkoztatást és a növekvő gazdasági teljesítményt vette alapul a Kormány. Ez teremti meg a lehetőségét annak, hogy a korábbi évekhez képest is több pénz maradhasson a magyar családoknál és a hazai gazdaságban: jövőre egységesen 15 százalékra mérséklődik a személyi jövedelemadó kulcsa, 5 százalék lesz a sertéshús áfája, mindemellett számos illeték és díj csökken vagy megszűnik, valamint alacsonyabb lesz a bankadó.

A családi adókedvezményt jövőre két gyermekre emelt összegben lehet igénybe venni, a jelenlegi kedvezmény az évtized végére fokozatosan a kétszeresére nő. Folytatódik a gyermekétkeztetési program, hiszen a Kormány célja, hogy ne legyen éhező gyermek Magyarországon. A közfoglalkoztatás kiterjesztésével még több embernek lesz lehetősége, hogy a segélyezés rendszeréből visszatérhessen a munka világába. Az uniós támogatások elsősorban a gazdaságfejlesztést és a munkahelyteremtést célozzák majd, ugyanakkor jelentős forrás jut szociális és oktatási fejlesztésekre. A kormány továbbra is garantálja a nyugdíjak értékállóságát, míg a szociálisan leginkább rászorulókon az átalakított támogatási rendszer segítségével az állam felelősséget vállal azokért, akik nem képesek munkavégzésre, vagy nem kapnak munkát.

A 2016-ös költségvetés 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel és 2 százalékos költségvetési hiánnyal számol. Az államadósság pedig jövőre a tervek szerint 73,3%-os GDP-arányos szintre csökken.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR