KORMÁNYZATI HÍREK

Kedvező agrárgazdasági adatok
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A 2014-es évben a mezőgazdaság teljesítménye a Földművelésügyi Minisztérium várakozásainak megfelelően alakult, még annak ellenére is, hogy számos kedvezőtlen külgazdasági és külpolitikai folyamat befolyásolta azt. Az előző években elért kedvező folyamatok tartották ívüket a mezőgazdasági GDP valamint az agrár-külkereskedelmi mutatókban.

2015. március 16.

Az ágazat teljesítménye 2014 IV. negyedévében is folytatta bővülését, így a mezőgazdaság hozzáadott értékének volumene a teljes évben 12,6 százalékkal nőtt. Ennek köszönhetően az ágazat 0,5 százalékponttal járult hozzá a 3,6 százalékos GDP növekedéshez. A mezőgazdaság 4,4 százalékos részesedése a bruttó hozzáadott értékből az előző évhez képest nem változott. A kedvező folyamatok hátterében a szántóföldi növények, és gyümölcsfélék kiugró termésmennyisége áll, hiszen rekordtermést takarítottak be kukoricából, napraforgóból és repcéből, de meghatározó volt a búza, a cukorrépa, a burgonya, valamint az alma, és a meggy termésmennyisége is. Továbbá 2014-ben jelentős mértékben nőtt az állattenyésztés kibocsátása (főként a sertés, a baromfi, a juh, és a tej ágazatoké), illetve gyarapodott a szarvasmarha, a sertés, a tyúk, a kacsa, és a pulykaállomány is.

Az export 2014. évi 7796 millió eurós értéke 2,6 százalékkal (205 millió euróval) maradt el a 2013. évitől, míg az import 4666 millió euróra nőtt (+4,5 százalék, +201 millió euró). Ennek következtében az egyenleg 3130 millió euróra csökkent, amely 11,5 százalékkal (407 millió euróval) kevesebb, mint 2013-ban. Ugyanakkor az export és az egyenleg még így is magas szintet ért el. 2010 és 2014 között a kivitel 33,4 százalékkal, az egyenleg 46,8 százalékkal bővült.

Az export értékének 2014. évi mérséklődését az árak esése magyarázza elsősorban, mivel az exportvolumen 5 százalékkal nőtt.

Az agrártermékek nemzetgazdasági exporton belül 9,2 százalékos, míg a nemzetgazdasági importon belül 6,0 százalékos aránnyal jelentek meg. Az agrárgazdaság a nemzetgazdaság külkereskedelmi többletének 49 százalékát adta 2014-ben.

Az export 2014. évi csökkenésének fő okai az alábbiak. Az orosz importtilalom hatására nagy mennyiségű áru maradt az EU-ban, ami árcsökkenést okozott az egységes piacon. A tej világpiaci árcsökkenésének hátterében az orosz embargó mellett a kínai kereslet visszaesése, valamint a főbb termelő országok termelésnövekedése áll. A teljes agrárexport jelentős részét kitevő búza, kukorica, repce, és napraforgó esetében világszerte nagy volt a termésmennyiség, amely hatására mérséklődtek az árak az érintett termékek, illetve a ráépülő termékpályák (főként a növényi olajok, és a húsok) esetében. Emellett a gabonafélék és az olajos növények árára hatással volt a nyersolaj árának csökkenése is.

Az exporton belül ellentétes folyamatok voltak megfigyelhetőek 2014-ben. Jelentősen nőtt a különböző élelmiszerkészítmények, az élelmiszeripar melléktermékei, feldolgozott takarmányok, a húsok, a húskészítmények, a cukrászati termékek, az olajos magvak és a friss zöldségek kivitele. Míg az export csökkenése elsősorban a növényi olajok, elsősorban a repce és a napraforgó kivitelével magyarázzák.

Az export feldolgozottság szerinti megoszlása 2014-ben is kedvező irányba változott. 2010-hez képes a magasan feldolgozott termékek részesedése 6, az elsődlegesen feldolgozott termékeké 1 százalékponttal emelkedett, míg a nyersanyagok 7 százalékponttal kisebb részét adják az agrárexportnak.

(FM Sajtóiroda)


További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR