KORMÁNYZATI HÍREK
A kormány elfogadta a szakképzési koncepciót, amelynek célja, hogy Magyarországon olyan jól képzett szakemberek végezzenek az iskolákban, akik el is tudnak helyezkedni a szakmájukban – mondta Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár.
Czomba Sándor szerint a kormány által elfogadott koncepció a következő években, évtizedekben meghatározó jelentőségű lesz, mivel teljes mélységében kívánja átalakítani a szakképzés területét. Az államtitkár a sajtótájékoztató elején reagált arra a felmérésre, amely szerint Magyarországon az európai átlagot meghaladó reálbér-növekedés várható idén. A reálbér-emelkedés a fogyasztásban és versenyképesség élénkülésében is megmutatkozhat, a kérdés csak az, hogy a cégek találnak-e jó munkaerőt – mondta Czomba Sándor.
Az államtitkár elmondta: megállapítható, hogy Magyarországon hiány van a jól képzett szakmunkásokból, technikusokból és szakemberekből, a vállalkozások nehezen találnak jó, szakképzett munkaerőt. Czomba Sándor szerint az adatok elkeserítőek, míg a 90-es években 170 ezer fiatal végezte el az általános iskolát, addig tavaly ez a szám 120 ezerre csökkent, tehát 50 ezer gyerek „tűnt el” a rendszerből.
Elmondható, hogy ezek a diákok döntő többségében a szakképzésből tűntek el – hangsúlyozta az államtitkár. Emellett a következő években a hiányszakmákban közel 50 ezer ember megy nyugdíjba a munkaerőpiacról. A munkanélküli regiszterben szereplők 60 százaléka nem rendelkezik szakképzettséggel. A probléma tehát jelentős, a huszonnegyedik órába léptünk – hangsúlyozta az államtitkár.
Czomba Sándor kifejtette, az a tendencia jellemző évek óta Magyarországon, hogy az elégséges szintet épphogy teljesítő diákok mennek szakképző iskolákba, tehát az alapfokú iskolán múlik elsősorban ezeknek a diákoknak a fejlődése. El kell érni azt, hogy úgy kerüljenek ki a tanulók az általános iskolákból, hogy írni, olvasni, számolni tudjanak, és ezt az alapvető tudást ne a szakiskolában kelljen elsajátítaniuk először. Az államtitkár kijelentette, a leglényegesebb kérdés az alapfokú képzettség megteremtése. Fontos cél az is hogy olyan szakmát adjunk a diákok kezébe, amellyel képesek munkába állni.
Czomba Sándor elmondta: a 2016-os és 2017-es tanévtől kezdve történik meg az átállás, a mostani még átmeneti év. Az átalakítás érinteni fogja a szakiskolák rendszerét, olyan szakgimnáziumok és szakközépiskolák jönnek létre, ahol lehetőség van érettségit és szakmát is szerezni.
Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi szakközépiskolai képzés szakgimnáziumban folytatódik, a jelenlegi szakiskola megnevezése pedig szakközépiskolává módosul, mert a képzés kezdeti 3 éves szakaszát követően automatikusan nyújtja az érettségi felé történő továbbtanulás lehetőségét. Cél, hogy az egyetemről kieső fiatalok visszakerülhessenek a szakképzés rendszerébe, és hogy senki se maradjon szakma nélkül.
Czomba Sándor kitért arra, hogy tovább szeretnék bővíteni a duális képzési rendszert, növelni a részt vevő vállalatok számát, elsősorban mikro-, kis-és középvállalatokat bevonni. Az NGM államtitkára felidézte: 2015 szeptember elsejétől az NGM több mint 400 intézmény fenntartói feladatait veszi át, ami jelentős változás lesz. A lépéssel az érintett intézményeknek nagyobb önállóságot, ezzel nagyobb felelősséget is szeretnének adni – tette hozzá.
Az újonnan alakult Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, az NGM háttérintézménye végzi majd a szakmai irányítást és látja el a fenntartói feladatokat. Az iskolák és a hivatal közé országosan 30-40 szakképzési centrumot hoznának létre, a minél hatékonyabb működtetés érdekében – jegyezte meg.
Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár az MTI kérdésére elmondta: két részből áll a szakiskolai tanulók ösztöndíja. Az egyik a hiányszakmához és tanulmányi átlaghoz kötött, 4,5-ös átlag felett jár, ami nettó 30 ezer forint. Ez egészül ki a duális képzésben a vállalatok által kötelezően adandó tanulói juttatással, aminek a törvény által előírt minimális bruttó összege 10 és 19 ezer forint között van, de ennél többet is adhat a cég. Ezeket összeadva kijön a havi mintegy 50 ezer forintos ösztöndíj. A hiányszakmákhoz kötött ösztöndíjat Szabóky Adolf piarista tanárról nevezték el – tette hozzá.
(kormany.hu/MTI)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



