KORMÁNYZATI HÍREK

A természetvédelem és a vidékfejlesztés egymásra épül
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A természetvédelem és a vidékfejlesztés egymásra épülő és egymást erősítő feladatok - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a tárca és a Magyar Természetvédők Szövetsége konferenciáján, Budapesten.

2015. február 11.

V. Németh Zsolt a természetvédelem és környezetvédelem intézményi rendszerének változásáról azt mondta: az intézményrendszer csak eszköz és nem cél, a környezetvédelem sorsát emellett számos hatás befolyásolja.
Úgy vélte, hogy nincs igaza azoknak, akik szerint a természetvédelemnek jobb kilátásokat jelentene a külön minisztérium. Hozzátette: a kritikákkal ellentétben nem csökkent, hanem a GMO és a biodiverzitás ügyével, valamint az ehhez kapcsolódó kutatóintézetekkel bővült a környezetügyért felelős államtitkárság hatáskörébe tartozó terület.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) 2013-as reformjában nagy hangsúlyt kaptak a környezetvédelmi szempontok, és egyre erőteljesebben jelennek a vidékfejlesztési, környezet- és természetvédelmi célok. A KAP-on belül egységet alkot a mezőgazdasági termelés és a természet fenntartása.
Az államtitkár kijelentette: közel 100 ezer hektáron történt élőhelyfejlesztés és mintegy 21 ezer hektárral bővült a védett természeti területek nagysága 2007-2013 között, így nem igaz, hogy a természetvédelem leépült volna az országban az elmúlt évtizedben.

A Mit tehet az európai és a magyar agrárpolitika a környezetért és a társadalomért? - című konferencián tartott előadásában V. Németh Zsolt arról is beszélt, hogy a közös agrárpolitikán (KAP) belül, a Vidékfejlesztési Programban, 2014-2020 között az agrár-környezetvédelemre és az éghajlatváltozással összefüggő intézkedésekre 191,46 milliárd forint, az ökológiai gazdálkodásra 63,24 milliárd forint, a Natura 2000 és víz direktíva kifizetésekre 61,36 milliárd forint, az erdő-környezetvédelemre pedig 15,50 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre.

Elmondta, a nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi fejlesztéseire mintegy 9 milliárd forint jut 2015-ben, az induló projektek között említette a Zempléni Tájegység és Hanság komplex élőhely-fejlesztéseit, illetve a Gerecse, Pilis, Vértes barlangtani értékeinek védelmét.

Mezei Dávid Csaba, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta: az EU-n belül arról zajlik a vita, hogy szükség van-e közös agrárpolitikára. Úgy fogalmazott: a magyar kormány álláspontja egyértelmű, szükség van a KAP fenntartására.

A helyettes államtitkár hozzátette: terv az, hogy az idén mintegy 2000 milliárd forint kifizetés érkezzen Magyarországra. Rámutatott: az unió nem könnyíti meg a pénzek lehívását, amely minden résztvevő együttműködését igényli. Hozzátette, a KAP-on belül évi 500 milliárd forintot tud az ország területalapú támogatások keretében lehívni.

Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke bevezetőjében elmondta: a tanácskozás fő témája a természeti erőforrások védelme és a helyi élelmiszerek termelése, falhasználása az unió agrárpolitikájához kapcsolódva. A KAP arra ösztönzi a gazdálkodókat, hogy földjeiken fenntarthatóan, természetkímélő módon állítsák elő termékeiket - mondta.

A konferencián elhangzott, hogy a Vidékfejlesztési Program társadalmi egyeztetése február 28-ig tart.

(MTI/FM Sajtóiroda)


További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR