KORMÁNYZATI HÍREK
A kormány adópolitikájának fontos célkitűzése, hogy 2018-ig a vállalkozásokat terhelő adó egykulcsos legyen - közölte a nemzetgazdasági miniszter pénteken Debrecenben.
Ez az adókulcs 10 százalék közelében várható - tette hozzá Varga Mihály a Hajdú-bihari Napló, a térségi kereskedelmi és iparkamara, valamint a regionális adóhivatal TOP 100 gazdasági fórumán. A tárcavezető elmondása szerint 2015-re 2,5 százalékos gazdasági növekedést várnak, és a foglalkoztatás további bővülésével számolnak.
Varga Mihály a gazdaságpolitika három fő céljának a munkahelyteremtést, a családok megerősítését és a gazdaságélénkítést nevezte.
A második és harmadik negyedéves növekedési adatokra utalva kijelentette: a magyar gazdaság jól láthatóan visszanyerte lendületét. Utalt arra, hogy miközben az európai piacok stagnálnak, a magyar export - köszönhetően a keleti nyitás politikájának is - 7 százalékkal növekedett az idén.
Varga Mihály gazdasági fordulatként értékelte, hogy az elmúlt egymást követő három hónapban az államháztartás bevétele meghaladta a kiadást, s decemberben is erre számítanak. Magyarország sikeres receptet adott arra, hogy miközben növekszik a gazdaság, az adósságállomány, a hiány szintje csökken, s e keretek megtartása a cél 2015-re is - jegyezte meg.
A nemzetgazdasági miniszter a kis- és középvállalkozások megerősítésére hívta fel a figyelmet, amelynek során elsődleges szempont a munkahelyteremtés, és a hozzáadott érték növelése. Magyarország elemi gazdasági érdekének nevezte, hogy elérjük a Jean-Claude Juncker, európai bizottsági elnök nevével fémjelzett 300 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot, amelynek érdekében a kormány 50 programot juttatott el Brüsszelbe, elsősorban az energetika, a közlekedés-fejlesztés és az innováció terén.
(MTI)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



