KORMÁNYZATI HÍREK
Nagyjából ötvenmilliárd forinttal több áfa érkezett a kereskedelem azon területeiről, amelyekben korábban jellemző volt a feketézés - írta a Magyar Nemzet.
A Magyar Nemzet keddi számában Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyi helyettes államtitkára elmondta: a kereskedelem szereplői 15 százalékkal több áfát fizettek be az idén az első kilenc hónapban, mint tavaly ilyenkor.
Az érték alakulásában egyértelműen szerepet játszott a gazdaság élénkülése, a rezsicsökkentés és a reálbérek emelkedése, de bizonyosan az új típusú pénztárgépek bevezetése is - mondta.
Ez utóbbira utal szerinte az, hogy a 175 milliárd forintos emelkedésből, 50 adódik a korábban kockázatosnak minősített területekről. Például az élelmiszer és ruhaboltosok adófizetése 23 százalékkal haladta meg a tavalyit.
Elmondta azt is, hogy hamarosan megszületik a végleges döntés az új kasszarendszer kiterjesztéséről.
(MTI)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



