KORMÁNYZATI HÍREK
A 2014-2020-as vidékfejlesztési programban hazánk külön tematikus alprogramot szán a rövid ellátási láncok fejlesztésére, mintegy huszonhat milliárd forint értékben – mondta Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára „A rövid ellátási láncok (REL) jelene és jövője, az önkormányzatok lehetőségei” elnevezésű nemzetközi konferencián.
A helyettes államtitkár beszédében kitért arra, Európában már régóta keresik a megoldást, hogy az élelmiszerláncban keletkező haszonból minél nagyobb arányban részesüljenek a mezőgazdasági termelők. A témában született uniós jelentés rámutat, hogy ehhez a legfontosabb eszközök az élelmiszerlánc rövidítése,a közvetítők számának csökkentése, illetve a termelőkhöz minél közelebb álló értékesítési pontok kiépítése.
Ennek hatására a 2014-2020-as uniós vidékfejlesztési programozási időszakban a tagállamok lehetőséget kaptak, hogy tematikus alprogramban fejlesszék a Rövid Ellátási Láncokat. Magyarország azon kevés tagállam közé tartozik, amelyik - felismerve a helyi, termelői értékesítés fontosságát – élni kíván ezzel a lehetőséggel, és jelentős fejlesztési forrásokat különített el rá. A kormány célja, hogy a termelői piacok – követve a francia és más nyugat-európai országok példáját – hazánkban is kiemelt értékesítési felületekké váljanak. Mint ismeretes, Magyarországon mintegy kétszáz termelői piac működik, számuk folyamatosan növekszik.
Mezei Dávid kiemelte: a Rövid Ellátási Láncok jelentősége abban áll, hogy általuk jó minőségű helyi alapanyagok jutnak el a fogyasztókhoz. A REL mellett szól továbbá a helyi munkahelyteremtés, így a kisebb családi gazdaságok is lehetőséget kapnak termékeik értékesítésére. Aláhúzta: a helyben történő értékesítés lényegesen kevesebb károsanyag-kibocsátással és élelmiszerpazarlással jár; ezen felül a termelői piacok jelentős szerepet játszhatnak a helyi közösség életében, hozzájárulva azok fejlődéséhez.
Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára megnyitójában úgy fogalmazott: a REL olyan program, amely összeköti Magyarországot és Franciaországot, hiszen a családi gazdaságok, a fenntartható fejlődés, a kisebb termelők helyzete – a helyi sajátosságok mentén – mindkét országban központi kérdésnek számítanak. Kifejtette: ennek a kezdeményezésnek a családi gazdálkodók érdekét kell szolgálnia, ezért a Kormány nemcsak a kis- és közepes családi gazdaságok differenciáltabb támogatására fókuszál, hanem nemzetközi szinten is ösztönzi a folyamatos párbeszédet és a tapasztalatcserét.
Az agrárpolitikának olyan kereteket biztosított a magyar kormányzat, amely reflektál a családi gazdaságok boldogulásához szükséges alapvető feltételekre. 2010-hez képest 49 százalékkal nőtt a termékeiket piacon értékesítő gazdálkodók száma, amely körülbelül 170 ezer gazdálkodót jelent. Ez a növekedés azt mutatja, hogy az eddigi időszakban tett intézkedések érdemlegesen segítik hozzá a kisebb gazdaságokat céljaik eléréséhez és a stabilabb jövedelembiztonsághoz – mondta Feldman Zsolt.
Emlékeztetett: az új földforgalmi szabályok nagy mozgásteret kínálnak a gazdák számára, a következő támogatási időszakban pedig a fiatal gazdálkodókra, valamint a kis- és közepes családi gazdaságokra is kiemelt figyelmet fordít a Kormány. A forráshoz jutás egyszerűbbé válik, a túlzott szigorítások megszűnnek, amelyek megkönnyítik a piacra jutás feltételeit.
A Rövid Ellátási Láncot érintően elmondta: a helyben történő értékesítés, valamint a termelők és a fogyasztók közötti közvetlen kapcsolat megteremtése azt szolgálja, hogy a mezőgazdaság – Magyarországon és a világban is – a vidék, a környezet és a gazdaság szempontjából egyaránt fenntartható legyen, a fogyasztók pedig minőségi, egészséges élelmiszerhez jussanak hozzá.
A rövid ellátási lánc témájával foglalkozó rendezvény része a 12. környezetvédelmi hónap eseménysorozatának, amelyet a budapesti Francia Nagykövetség és a Francia Intézet szervezett a magyar Földművelésügyi Minisztérium közreműködésével.
(Miniszterelnökség, Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárság)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



