KORMÁNYZATI HÍREK

Januártól működhetnek a területi kormányhivatalok
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely megalapozza a kormány közigazgatási reform-programját.

2010. november 16.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően november 16-án az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek megfelelően január 1-jétől - a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok jogutódjaként - létrejönnek a területi kormányhivatalok. Az új egységek nagyrészt integrálják majd a decentralizált közigazgatási intézményeket, többek között az ÁNTSZ, az Oktatási Hivatal vagy a fogyasztóvédelem területi egységeit.

A hivatalokat kormánymegbízottak vezetik majd, akiket a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter javaslatára a miniszterelnök nevez ki és ment fel. Kormánymegbízottá olyan büntetlen előéletű személy nevezhető ki, aki az országgyűlési képviselők választásán választójoggal rendelkezik. Nem lehet kormánymegbízott azonban helyi önkormányzati képviselő, fővárosi, megyei közgyűlés tagja, polgármester, megyei közgyűlés elnöke, főpolgármester, alpolgármester, megyei közgyűlés alelnöke, főpolgármester-helyettes, kisebbségi önkormányzat elnöke és kisebbségi önkormányzati képviselő.

A kormánymegbízott megbízatása a kormány megbízatásának megszűnésével, lemondásával, felmentésével, halálával, választójogának elvesztésével vagy összeférhetetlenségének megállapításával szűnik meg. A megbízott illetményét a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter állapítja meg legfeljebb a köztisztviselői illetményalap 28-szorosában.

A fővárosi és megyei kormányhivatal hivatali szervezetét főigazgató vezeti, aki helyettesíti a kormánymegbízottat távolléte vagy akadályoztatása esetén.

Kapcsolódó ajánlataink:
A közalkalmazotti, köztisztviselői és kormánytisztviselői jogviszony kézikönyve + JogTárház
Intézményvezetői Tanácsadó + JogTárház

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR