KORMÁNYZATI HÍREK
Idén júniusban tovább folytatódott hazánk külkereskedelmi forgalmának bővülése: a kivitel 9,5 százalékkal nőtt, míg a behozatal 9,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A növekvő teljesítménynek köszönhetően a külkereskedelmi többlet csaknem 80 millió euróval több volt, mint egy évvel korábban, így több mint 584 millió eurót tett ki.
Az idei év hatodik hónapjában az export növekedésének mértéke meghaladta az importét, emellett értékében is felülmúlta azt: a kivitel összege több mint 7 milliárd euró, a behozatalé 6,5 milliárd euró volt. Az év első felében az export és import is 8 százalékot meghaladó mértékben bővült, amelynek köszönhetően a külkereskedelmi többlet a 2013. január-júniusi szintnél 190 millió euróval több, 3,3 milliárd eurót volt.
A legnagyobb súllyal rendelkező gépek és szállítóeszközök külkereskedelmi forgalma az import és az export esetében is 9 százalékkal emelkedett. A növekedés fő mozgatója továbbra is a közúti jármű, amelynek exportja közel 50 százalékkal bővült, az ehhez kapcsolódó behozatal pedig mintegy harmadával haladta meg a 2013 azonos időszakában mért szintet. A vizsgált időszakban az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportja és importja is 8 százalékot meghaladó mértékben nőtt. Az EU-tagállamok felé irányuló exportunk több mint 10 százalékkal, behozatalunk 14 százalékkal bővült 2014 első félévében.
A külkereskedelmi forgalom élénkülése mögött mind a külső kereslet, mind a belső kereslet erősödése megfigyelhető. A behozatal növekedését a hazai fogyasztás bővülése mellett a növekvő ipari kibocsátás, valamint a járműgyártás dinamikus bővülése is támogatta.
(Nemzetgazdasági Minisztérium)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



