KORMÁNYZATI HÍREK
Szeptember 1-jével hatályba lépett a közszféra 2 milliós bérplafonjáról szóló szabályozás, de a csökkentés már csak néhány vezetőt érint.
Kevesebb pénzt vihetnek haza az állami csúcsvezetők, miután életbe lépett a 2 milliós bérplafon a közszférában. A szeptember 1-jén tartott kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott: a pénzügyi stabilitás megteremtése mellett a társadalmi igazságérzet ösztönözte a döntést - arról nincs pontos közlés, hogy mennyivel marad több az államkasszában az új szabályozás révén.
A személycserék során a legtöbb posztra már olyan vezetők kerültek, akik a bérplafon szerint kapják a fizetésüket, így jelenleg csak keveseket érint a változás. A jegybank elnökének fizetése például a negyedére csökkenhet, bár elképzelhető, hogy az Európai Központi Bank megtámadja a jogszabályt az Európai Bíróságon.
Egyelőre kérdéses, hogy a bérplafon bevezetése nyomán arányosan csökkentik-e az állami vállalatok valamennyi vezető tisztségviselőjének javadalmazását. A Magyar Fejlesztési Bank jelenlegi elnöke, Baranyay László havi 1,6 millió forinttal kevesebbet keres elődjénél, Erős Jánosnál, ugyanakkor az MFB ügyvezetői átlagosan 1,8 millió forintot visznek haza – ami majdnem azonos az első számú vezető fizetésével.
A Nemzeti Vagyonkezelőnél Horváth Gergely vezérigazgató javadalmazása 1,5 millióval alacsonyabb, mint az egykori vezéré, Kamarás Miklósé, de továbbra is 1 854 000 forintot keres a jogi, a gazdasági és a társasági portfólióért felelős főigazgató. Bár az MNV-nél a menedzsment alsóbb szintű vezetői is nagyjából ugyanannyit keresnek, mint elődeik, a kifizethető prémium maximális mértékét átlagosan 1-1,5 hónappal csökkentették. Megszüntették továbbá az agrárportfólióért és az ingatlanvagyonért felelős vezérigazgató-helyettesi posztot (mindkét pozícióval 1,8 millió forintos alapbér járt), az első számú vezetőnek lett azonban általános helyettese, aki a maximálisan kifizethető 2 millió forintot viszi haza.
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



