KORMÁNYZATI HÍREK

40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek a nők
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Legfeljebb nyolc évet a gyermekneveléssel töltött időszakból is beleszámítanak a szolgálati időbe.

2010. november 11.

2011-től kedvezményes nyugdíjba vonulhat minden olyan nő, aki 40 év munkaviszonnyal rendelkezik – jelentette be a kabinet döntését a kormányszóvivő. Nagy Anna hangsúlyozta: a munkaviszonyba beleszámít a gyermekneveléssel töltött időszak is, vagyis amikor az érintett nő gyermekgondozással kapcsolatos ellátásokat kapott. Ennek több gyermek esetén a maximuma nyolc év lehet majd.

A kedvezményes nyugdíjazás fedezete átmenetileg a jelek szerint a fél százalékos általános nyugdíj-járulék emelés lesz. Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvelők Szövetségének elnöke a Gazdasági Rádiónak adott nyilatkozatában bírálta a kormány döntését, mert álláspontja szerint egy bizonyos jövedelmi szint alatt ha az adózó nem tud gyerektámogatást igénybe venni, még a minimálbér-emelés esetében is nettó jövedelemcsökkenésre kell számítania a nyugdíjjárulékok emelkedésével.
A tervezet szerint a többletbefizetés 2011 végéig terhelné a munkavállalókat.   

Kapcsolódó ajánlatunk:

Optimális adózás és járulékfizetés kézikönyve + JogTárház

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR