KORMÁNYZATI HÍREK
A tanügyigazgatás biztonságos tanévkezdésre készül - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) kétnapos közgyűlését záró sajtótájékoztatón szombaton Kaposváron.
Czunyiné Bertalan Judit úgy fogalmazott: a tanügyigazgatás "nem alszik" a nyári szünetben sem, hiszen ahhoz, hogy egy nyugodt tanév kezdődhessen, meg kell teremteni a feltételeket.
Hozzátette: az államtitkárság, a tankerületek és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) is azon dolgozik, hogy "minden olyan problémát megoldjunk a tanévkezdés előtt, ami előfordulhat", akár a tankönyvellátásról, akár az intézmények működtetéséről legyen szó.
Cser-Palkovics András (Fidesz-KDNP), Székesfehérvár polgármestere, az MJVSZ alelnöke megnyugtatónak nevezte, hogy az államtitkár által elmondottak szerint a tankönyvellátás biztosított lesz a tanév kezdetére, ahogy azt is, hogy az egyeztetések alapján az intézmény-felújításokban is előrébb tudnak lépni.
Hangsúlyozta: a Lázár János miniszterrel folytatott pénteki és az államtitkárral folytatott szombati egyeztetés alapján is "nyugodtan mondhatjuk, hogy megtaláljuk közösen a megoldást - figyelembe véve a 2014 és 2020 közötti EU-s forrásokat is - hogy az intézmények felújítása tekintetében is előre tudjunk lépni a következő esztendők során". Ez mindenkinek a közös érdeke, és különösen igaz ez, ha köznevelési intézményekről van szó - jegyezte meg a szövetség alelnöke.
A közgyűlésnek otthont adó város képviseletében Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere, az MJVSZ társelnöke a szakképzés nagyobb támogatásának szükségességét emelte ki.
Azt mondta, e tekintetben is nagyon fontos volt az államtitkárral folytatott konzultáció, hiszen tudható, hogy a szakképzés rendszere megváltozik. A helyi szakiskolák igazgatóitól hallottakra hivatkozva - miszerint a szakképzés "maradvány elven működik" és sok esetben most már nemcsak a multik, hanem a kis- és középvállalkozások fejlődésének gátja a megfelelő szakemberhiány - a polgármester jelezte: az MJVSZ ezen a téren is felajánlotta a partnerségét.
Czunyiné Bertalan Judit kérdésre válaszolva kijelentette: "az életpályamodell alkalmas és jó eszköz a pedagógusok erkölcsi és anyagi elismerésére". Megjegyezte, ahhoz, hogy a pedagóguspálya megbecsülése még jobb legyen, nyilván lehet még valamit hozzátenni a rendszerhez, de ez a rendszer így képes elérni azt a célt, amiért bevezették.
Szita Károly ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta: mivel jelenleg a szakmai irányítás az államtitkárságé, ugyanakkor a megfelelő körülmények biztosítása az önkormányzatok felelőssége, az új európai uniós források felhasználásához a Megyei Jogú Városok Szövetsége az államtitkár hathatós segítségét kérte, hogy egy rendszerezett, nagyon intenzív felújítási program indulhasson el az oktatási intézményekben.
(MTI)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



