KORMÁNYZATI HÍREK
Újra lehet pályázni a Nemzeti Együttműködési Alap forrásaira. Ezúttal azok a civil szervezetek pályázhatnak eredményesen, amelyek 2013-ban adományt gyűjtöttek. A támogatásnak mindössze az adományok kimutatása, a számviteli beszámoló letétbe helyezése és a megfelelő pályázat benyújtása a feltétele. A rendelkezésre álló forrás összege csaknem 318 millió forint.
A megjelentetett pályázat normatív, a feltételeket teljesítő szervezetek a keret kimerüléséig, beérkezési sorrendben, automatikusan forráshoz jutnak.
A második alkalommal kiírt pályázat lényege, hogy azok a civil szervezetek, amelyek valódi, mérhető támogatottságot tudnak felmutatni tevékenységük során, plusz költségvetési – működésre fordítható – támogatásban részesülhessenek annak érdekében, hogy hosszú távon is biztosítható legyen stabil és kiszámítható működésük.
A stabilitást kívánja szolgálni az a jogszabályváltozás is, amelynek köszönhetően az igénybe vehető támogatási összeg felső határa akár az 500 000 forintot is elérheti, szemben az eddigi 250 000 forintos legmagasabb elnyerhető összeggel.
A pályázati kiírással kapcsolatos hasznos információkról a nyilvánosság a NEA hivatalos honlapján tájékozódhat a http://civil.info.hu/web/nea oldalon.
(Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



