KORMÁNYZATI HÍREK
A KSH gyorstájékoztatója szerint az elsődleges munkaerőpiacon a 2014. január-márciusi időszakban a nemzetgazdaságban mért bruttó és nettó átlagkeresetek is 6,4 százalékkal nőttek az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A fogyasztói árak stagnálása mellett így ebben a kategóriában január-márciusban 6,4 százalékos reálbér-emelkedésről beszélhetünk, ami tovább segíti a lakossági fogyasztás növelését, és ezen keresztül a gazdaság bővülését.
A 2014. január–márciusi időszakot tekintve a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete a nemzetgazdaságban közfoglalkoztatással együtt 229 800 forint volt. A vállalkozásoknál foglalkoztatottak átlagosan 246 600 forintot kerestek, míg a közszférában dolgozók – a közfoglalkoztatottakat nem számítva –231 800-at. A vállalkozásoknál a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 5,5 százalékkal, a közszférában pedig 9,0 százalékkal növekedtek átlagosan, mindkét esetben a közfoglalkoztatottak nélkül számítva.
A havi adatokat tekintve, az év harmadik hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 236 200 forint volt a nemzetgazdaságban, amely 2,8 százalékkal magasabb az előző évi adathoz viszonyítva. A nettó bér – amely 154 700 forintot tett ki – szintén 2,8 százalékkal emelkedett 2013 márciusához képest. Az év harmadik hónapjában mért, rendkívül alacsonynak mondható 0,1 százalékos inflációval számolva 6,3 százalékos reálkereset-növekedést láthatunk márciusban az elsődleges munkaerőpiacon. A közfoglalkoztatottak létszámarányának növekedését is számítva az átlagos reálbér emelkedés 2,7 százalékos.
A versenyszektorban emellett jelentős mértékű, régen nem tapasztalt, több mint 52 ezres létszámbővülés volt márciusban egy év alatt. A versenyszektor növekvő munkakereslete a gazdasági konjunktúra élénkülésének, a munkát terhelő adók csökkentésének, a Munkahelyvédelmi Akciótervnek, illetve az aktivitást ösztönző intézkedéseknek köszönhető.
A reálbérek folyamatos emelkedése mellett a Kormány egyik fő célja, hogy tartósan 4 millió felett tartsa a foglalkoztatottak számát, a munkanélküliséget pedig – az ún. súrlódásos munkanélküliség szintjére – 4% alá csökkentse.
(Nemzetgazdasági Minisztérium,Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



