KORMÁNYZATI HÍREK

Mától lehet adni a dolgozóknak 5 millió forintot lakáshitel törlesztésre
A hír több mint 30 napja nem frissült!

Ma lépett hatályba az a miniszteri rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a cégek 5 millió forintig adó- és járulékmentesen támogathassák dolgozóik lakáshitel törlesztését vagy lakásvásárlását.

2014. április 04.

A jogszabály értelmében a munkáltató ötévente maximum  ötmillió forintot adhat adó- és járulékmentesen - a fizetésén kívül - a dolgozójának azért, hogy törlessze forint - vagy deviza alapú lakáshitelét. Ez az összeg azért is jelentős, mert átlagosan 7 millió forint a magyar családok adóssága.

A rendelet minimális adminisztrációt jelent az érintetteknek. Az adómentesség feltételeinek utólagos vizsgálatát például a munkáltatóra bízza és részletesen tartalmazza a munkavállalói, illetve hitelintézeti kötelezettségeket is. Fontos, hogy ha a munkáltató nem kíván a feltételek vizsgálatával foglalkozni, akkor ennek a feladatnak az elvégzését rábízhatja egy hitelintézetre is, amivel minimálisra csökkenthető az adminisztráció.

A kormány az elmúlt négy évben már több mint félmillió devizahiteles család otthonát mentette meg. Az árfolyamgátat, a végtörlesztést és a hitelek elengedéséhez kapcsolódó adómentességet egészíti ki ez az új lehetőség, amellyel a munkáltatók akár évi egymillió forinttal is hozzájárulhatnak dolgozóik életfeltételeinek adómentes támogatásához.

A kormány a személyi jövedelemadó törvény módosításával 2014. január 1-jével tette lehetővé, hogy a cégek adómentesen támogathassák dolgozóik lakáshitel törlesztését. A gyakorlatban felmerülő problémákat tisztázza a ma hatályba lépett miniszteri rendelet.

Az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól szóló 15/2014 NGM rendelet a 2014. április 3-án megjelent, 50. számú Magyar Közlönyben az alábbi linken olvasható.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR