KORMÁNYZATI HÍREK
A KSH gyorstájékoztatója szerint tovább folytatódtak a pozitív foglalkoztatottsági trendek. A 2013. december - 2014. február közötti időszakban a 15-74 év közötti foglalkoztatottak száma 4 millió 53 ezer főre emelkedett, ami újabb 22 éves csúcsot jelent.
Ebben az időszakban 327 ezerrel több embernek volt munkája, mint 4 évvel korábban az azonos időszakban. 2010 tavasza, a kormányváltás idejéhez képest pedig 297 ezerrel többen voltak állásban a legfrissebb adatok szerint. A növekedésnek része a közfoglalkoztatás és a migráció is, azonban a kormány sikeres foglalkoztatási programjainak – így például az Első Munkahely Garancia Programnak, a lakhatási támogatásnak vagy a kkv-k munkahelyteremtését támogató pályázatnak – is köszönhetően a foglalkoztatottak számának növekedéséből a versenyszféra egyre jelentősebb arányt képvisel. A munkanélküliségi ráta 8,6 százalékon áll, erre több mint 5 éve nem volt példa.
A foglalkoztatási ráta 53,2 százalékra nőtt az egy évvel ezelőtti időszakban elért 49,9 százalékról, a munkanélküliségi ráta pedig ismét tovább, 8,6 százalékos szintre csökkent. A 15–24 éves korosztály foglalkoztatási rátája esetében közel 3 százalékpontos elmozdulás tapasztalható: 2,9 százalékponttal meghaladta az előző év azonos időszakit. A legjobb munkavállalási korú, 25–54 éves korosztály foglalkoztatási aránya 4,1 százalékpontos emelkedés után 77,5 százalékra ment fel, míg az 55–64 éves foglalkoztatottak aránya 39,8 százalékra nőtt 3,1 százalékpontos emelkedés után.
Magyarországon 123 ezer fővel kevesebben voltak állás nélkül 2013. december-2014. februári időszakban, mint egy évvel korábban. Ez azt jelenti, hogy a munkanélküliek száma 379 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig 3 százalékponttal mérséklődött, így 8,6 százalékon áll. Erre több mint 5 éve nem volt példa. A 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája tovább csökkent, ezzel 7,6 százalékon áll. A munkaerőpiac legkisebb arányt képviselő szegmense, a 15-24 éves korcsoport 23,3 százalékos munkanélküliségi rátája 5,9 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt. A munkanélküli férfiak és nők aránya is csökkent előző év azonos időszakához képest, előbbi 4, utóbbi 2,2 százalékponttal.
A foglalkoztatottak számának rekord méretű növekedése a kormány foglalkoztatási programjainak, a munkát terhelő adók csökkentésének, a Munkahelyvédelmi Akciótervnek, az aktivitást ösztönző intézkedéseknek, illetve a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak köszönhető.
(Nemzetgazdasági Minisztérium)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



