KORMÁNYZATI HÍREK

Közel három milliárd forint állatjóléti támogatás kifizetése kezdődött el
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A Vidékfejlesztési Minisztérium a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal közreműködésével megkezdte a 2013. negyedik negyedévi állatjóléti támogatások kifizetését, melynek során 626 sertéstartó részére 1,89 milliárd forintot, valamint 1334 baromfitartó részére 1,04 milliárd forintot folyósít a Hivatal.

2014. március 24.

Az elvégzett bírálati feladatokat követően az állatjóléti támogatások március harmadik hetében érkeznek meg az állattartók számlájára.

A IV. negyedévre vonatkozóan jóváhagyott támogatásokkal együtt 2013. évben így összesen 6,9 milliárd forint sertés állatjóléti, és 4,8 milliárd forint baromfi állatjóléti támogatás kifizetéséről gondoskodott a tárca.

A 2013. IV. negyedévre vonatkozó baromfi és sertés állatjóléti támogatási kérelmeket a termelők 2014. január 31-ig nyújthatták be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. Az intézkedés keretében azon gazdálkodók igényelhettek támogatást többletköltségeik ellentételezésére, akik az alapvetően elvárt tartási körülményeken túlmutató állatjóléti feltételeket biztosítanak, mint például az ivóvíz, alom minősége, férőhely, állatmozgatás.

(MVH/Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR