KORMÁNYZATI HÍREK
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság kezdeményezésére új elemmel bővül 2014-től a civil szervezetek részére biztosított állami támogatások rendszere. Az új infrastruktúra-támogatási rendszer célja, hogy a Kormány az intézmények által felajánlott szabad kapacitások (ingatlan és ingó vagyon, szolgáltatások) használatba adásával is segítse a köz érdekében tevékenykedő civil szervezeteket.
2014. március közepétől 64 intézménynél összesen ötezernél több ingatlan, több száz szolgáltatás és mintegy százötven ingóság vehető igénybe az ország csaknem hétszáz településén.
A most megjelent felhívás teljes körben átláthatóvá teszi a civil szervezeteknek elérhető intézményi szabad kapacitásokat, melyeket az igényjogosultak programjaikhoz, szakmai tevékenységükhöz tudják igénybe venni. A leendő támogatottak EPER rendszerben bejelentett igényeit a Nemzeti Együttműködési Alap kollégiumai bírálják el. Az új támogatási formától a tárca azt várja, hogy a civil szervezetek költségeinek csökkentésével tovább bővülnek lehetőségeik, ugyanakkor a közintézmények kihasználtsága, hatékonysága növekszik.
A részletes pályázati felhívás és útmutató a Civil Információs Portálon, az alábbi linken érhető el: http://www.civil.kormany.hu/palyazatok .
(Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



