KORMÁNYZATI HÍREK

Jelentősen javult a mezőgazdaság teljesítménye az elmúlt három évben
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A Vidékfejlesztési Minisztérium reagálva a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) sajtótájékoztatójára, közli: a mezőgazdaság teljesítménye jelentős mértékben javult az elmúlt három évben, ami visszaigazolja a Kormány agrárpolitikájának sikerét.

2014. március 11.

Agrárgazdasági adatok támasztják alá, hogy az agrárium a gazdasági növekedés egyik meghatározó összetevőjévé vált, az ágazat bruttó hozzáadott értékének volumene 2013-ban 22 százalékkal bővült. Ennek köszönhetően a mezőgazdaság részesedése a bruttó hozzáadott értékből 2013-ban a 2010. évi 3,6-ról 4,8 százalékra nőtt. Továbbá a Mezőgazdasági Számlarendszer előzetes adatai szerint a mezőgazdaság kibocsátása 2013-ban újabb rekordértéket ért el, 2265 milliárd forint volt, amely a három évvel ezelőttit 34 százalékkal haladja meg.

Megalapozatlan tehát csökkenésről beszélni, amikor az elmúlt években látványos fejlődésen ment keresztül az agrárexport is, amely 2013-ban újabb rekordértékre, 8,1 milliárd euróra nőtt. Ennek köszönhetően 2010 és 2013 között 2,3 milliárd euróval, 39 százalékkal bővült a kivitel. Ezáltal az agrárgazdaság a nemzetgazdaság külkereskedelmének meghatározó elemévé vált.

Szintén pozitív tény, hogy a mezőgazdaság beruházásai 2013-ban 259 milliárd forintra nőttek, volumenük 2010 és 2013 között összességében 15 százalékkal emelkedett. Ennek köszönhetően a mezőgazdaság részesedése a nemzetgazdaság beruházásaiból 4,8-ról 5,7 százalékra ugrott. Ezáltal erősödött az ágazat termelőkapacitása, és hatékonysága.

Fontos hangsúlyozni továbbá, hogy a második Orbán-kabinet tette a legtöbbet azért, hogy minél többen a mezőgazdaságban találják meg számításaikat. A Kormány célja, hogy olyan családok is az agráriumból tudjanak megélni, akiknek esélyük sem volt erre a szocialista kormányzat idején.

A MOSZ szakmainak álcázott kormányellenes támadását árnyalja, hogy a szervezet vezető tisztségviselője a szocialista kormányzat idején államtitkári pozíciót töltött be az agrártárcánál.

A MOSZ egyes vezetői összekeverik a Szövetség tagjainak hatékony érdekvédelmét a politikai kampánnyal, nyilatkozataikkal pedig megtévesztik a közvéleményt, és félretájékoztatják a magyar termelőket.

(VM Sajtóiroda)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR