KORMÁNYZATI HÍREK
Magyarország benyújtotta a 2014-2020 között érkező uniós források felhasználásának keretét jelentő partnerségi megállapodást az Európai Bizottságnak múlt pénteken, várhatóan ősztől kezdődhet a pályázatok kiírása - jelentette be Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A 2014-2020-as fejlesztési időszak főtárgyalója elmondta: az egyes területek támogatási céljait, prioritásait, forrásait részletesen meghatározó operatív programokat is benyújtják a tervek szerint március végén. A dokumentumok véglegesítése most folyik.
Magyarország az új uniós költségvetési időszakban a strukturális alapokból és a kohéziós alapból a hazai társfinanszírozással együtt 7480 milliárd forintot használhat majd fel - ismertette Cséfalvay Zoltán.
Az államtitkár elmondta, hogy az előzetes megbeszéléseken három nagyon fontos területen sikerült érvényesíteni a magyar érdekeket, szempontokat. Így a rendelkezésre álló források 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordíthatja Magyarország.
Elfogadta az Európai Bizottság azt is, hogy a foglalkoztatás erősítése akkor lehet sikeres, ha a gazdaságfejlesztés része, míg a korábbi időszakban szociális, társadalmi problémaként kezelték.
Sikerült meggyőzni a Bizottságot arról is, hogy a Magyarországon végbement területi decentralizáció miatt a megyei szinten történő tervezés és fejlesztés felel meg az itteni viszonyoknak - közölte.
A hét program közül a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) forráskerete a legnagyobb, mintegy 2720 milliárd forint. Közvetlen gazdaságfejlesztésre összesen 4430 miliárd forint fordítható, mert más operatív programokból is megy majd támogatás erre a célra - közölte Cséfalvai Zoltán.
A második legnagyobb a Terület- és Településfejlesztési Operatív program (TOP) mintegy 1160 milliárd forintos kerettel, aminek több mint kétharmada szolgál majd közvetlenül vállakozásfejlesztési célokat.
Az államtitkár kiemelte: a teljes pénzügyi keret minimum 15 százaléka közvetlenül a kis- és középvállalkozások erősítését szolgálja majd. Cséfalvay Zoltán szerint fontos változás, hogy az eddigi általános vállalkozásfejlesztés helyett a támogatások a vállalkozói célcsoportok, valamint területi és ágazati szempontok szerint is sokkal célzottabbak lesznek.
Az összes forrás 15 százaléka jut munkahelyteremtésre, másfélszer több, mint 2007-2013 között. A teljes keret 11 százalékát fordítják kutatás-fejlesztésre és innovációra, háromszor annyit, mint az előző uniós költségvetési időszakban. Energiahatékonyságra a keret 9 százaléka megy, kétszerese az eddiginek, és szintén a korábbi duplája, az összes forrás mintegy 4 százaléka jut közvetlenül az infokommunikációs szektor fejlesztésére - ismertette Cséfalvay Zoltán.
Az államtitkár a jelentős változások közül kiemelte: összesen 736 milliárd forint, a teljes keret csaknem 10 százaléka pénzügyi eszközökön keresztül lesz elérhető. Ez a visszatérítendő támogatásokat, egyebek mellett a kedvezményes hiteleket és a garanciát jelenti.
Az Integrált Közlekedésfejlesztés Operatív Program (KOP) kerete 1034 milliárd forint, a Környezeti és Energetikai Hatékonysági Operatív Programé (KEHOP) mintegy 1120 milliárd, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programé (EFOP) 885 milliárd, a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Programé (KÖFOP) csaknem 300 milliárd forint, a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programé (VEKOP) pedig mintegy 270 milliárd forint, sorolta az államtitkár.
(MTI)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



