KORMÁNYZATI HÍREK

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy a mezőgazdasági termelők a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) segítségével vis maior hitelekhez juthassanak, összesen 6 milliárd forint értékben, szükség esetén növelhető kerettel - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kormányülés közben tartott kormányszóvivői tájékoztatón, szerdán Budapesten.
Kifejtette: az agrár forgóeszköz vis maior hitelprogram éven túli lejáratú hitelek felvételét teszi lehetővé azoknak a gazdálkodóknak, akiknek vis maior igazolásuk van, vagy agrár- kárenyhítési juttatásban részesülnek. A hitelprogram célja, hogy a termelők "túléljék" a nehéz időszakot, és megőrizzék versenyképességüket. A kedvezményes, 6 százalékos kamatozású hitelek "méltányosan és arányosan", legfeljebb 5 évre vehetők igénybe, egy év türelmi idővel, a kölcsönökhöz az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHA) készfizető kezességvállalása is kapcsolódhat - tette hozzá a miniszter. Fazekas Sándor beszámolt arról is, hogy az igénybe vehető hitelösszeg ügyfelenként szántó és legelő után legfeljebb 200 ezer forint, ültetvények esetében pedig legfeljebb 500 ezer forint hektáronként, állatok után pedig úgynevezett állategységenként (fajta, kor, szám, nem alapján kiszámolva) legfeljebb 200 ezer forint lehet. Az egy gazdaság által igényelhető hitel összege 1 millió és 50 millió forint közötti lehet.
A hitelekhez nyújtott támogatás de minimis támogatásnak minősül, pénzügyi átcsoportosításra nincs szükség, a forrás ugyanis rendelkezésre áll az MFB-nél. A MFB már megkezdte az új banki termék feltételrendszerének a kidolgozását, a miniszter reméli, hogy a hitelprogram minél hamarabb beindul. Fazekas Sándor emlékeztetett arra, hogy jó néhány intézkedést már eddig is hozott a kormány a bajba jutott gazdálkodók megsegítésére. Ezek között említette az agrártámogatási előlegek kifizetését, korábban a kárenyhítési alapba történő befizetési határidők meghosszabbítását, illetve a vis maiorra vonatkozó eljárási rendek egyszerűsítését. Ebbe a sorba illeszkedik az agrár forgóeszköz vis maior hitelprogram is.
Nagy Anna kormányszóvivő elmondta: az első gazdasági akcióterv vonatkozó intézkedésein túl további kormányzati segítségre is szükség van a magyar mezőgazdaságban, illetve vidéken. A kormány ezért a második gazdasági akciótervében vállalta azt, hogy részben a kedvezményes állami hitelt nyújtó Széchenyi Kártya Programot kiterjeszti az agráriumra is. Forgóeszközhitelt nyújt a gazdálkodóknak, valamint lehetővé teszi a helyi termelői piacok fejlesztését.
A kormányzati támogatásra most különösen nagy szükség van, hiszen az elmúlt hónapok katasztrófái olyan pluszterhet okoztak a mezőgazdaságból élők számára, hogy a gazdaságok jelentős része központi segítség nélkül nem tudna talpra állni, s veszélybe került további működése. A kormány ezért döntött a miniszter által bejelentett agrár forgóeszköz vis maior hitelprogramról is - tette hozzá a kormányszóvivő.
Nagy Anna emlékeztetett arra, hogy az első gazdasági akcióterv intézkedéseivel a kormány az elmúlt öt hónapban már határozott vidékfejlesztési politikába kezdett. Magyarország talpra állítása csak akkor lehetséges - hangsúlyozta -, ha az ország minden szegletében lehetőség van a munkahelyteremtésre. Összesen egymillió munkahelyet kell létrehozni, s optimális esetben 300 ezer ember a magyar mezőgazdaságban találhat munkát.
A kormányszóvivő az elmúlt öt hónap szektort érintő kormányzati lépései között említette, hogy szeptember 1-jén megkezdte működését a Nemzeti Földalapkezelő, hatályba lépett a magyar termőföldekről szóló törvény, s Magyarország kezdeményezte az EU-nál, hogy 2014-ig érvényben maradhasson a magyar termőföld- vásárlási moratórium. A kormány továbbá "helyzetbe hozta" a kistermelőket, megnyitva számukra a közvetlen helyi étkeztetőkhöz beszállítás lehetőségét. Könnyebb, egyszerűbb és olcsóbb lett az alkalmi munka, ami a mezőgazdasághoz kapcsolódik, s ugyancsak a magyar munkahelyeket, termékeket védi a másodlagos élelmiszer-vizsgálat bevezetése. Ingyenes, vagyis adó- és járulékmentes lett a gazdaságok átadása - sorolta az első gazdasági akcióterv intézkedéseit Nagy Anna.
Agrárstratégiát készít a vidékfejlesztési tárca, az országgyűlés előtt a tavalyi agrárjelentés
Agrárstratégiát készít a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), az országgyűlés előtt pedig már ott van a 2009. évi agrárjelentés - jelentette be Fazekas Sándor. Kifejtette: a 2009-es évről szóló, a minisztérium által készített agrárjelentést - amelyet a szaktárcának egy 1997-es törvény alapján évente kell elkészítenie -, október 22-én az Agrárgazdasági Tanács (AT) is megvitatta és kiegészítette ajánlásaival. A miniszter bízik abban, hogy a parlamenti vita segíti a tisztánlátást, és az országgyűlés elfogadja a jelentést.
Az AT is megállapította - tette hozzá Fazekas Sándor -, hogy tavaly egyes területeken nem teljesültek az agrárgazdasági tervek, csökkentek az agráriumra fordítható támogatások, nem sikerült megőrizni az agrártámogatások reálértékét. A gazdálkodók jövedelme pedig "jócskán elmaradt" a nemzetgazdasági átlagtól. A miniszter rámutatott, hogy sem a keresleti-kínálati viszonyok, sem az erre hivatott állami szervezetek nem tudták megakadályozni a piaci erőfölény alkalmazását az élelmiszer-ellátási lánc egyes szereplőinél. Ez is hozzájárult az agrárolló további kedvezőtlen alakulásához. A mezőgazdaság GDP-n belüli aránya jelentősen visszaesett, nagyobb mértékben, mint az ipari termelés, illetve más területek aránya. A termelés továbbra is egyoldalú, nem sikerült erősíteni az állattenyésztés szerepét - mondta a miniszter.
Világos jövőképre van tehát szükség, agrárstratégiára, amelyen a minisztérium már dolgozik - emelte ki Fazekas Sándor. Tarthatatlannak nevezte a miniszter azt, hogy közel egymillió hektár termőterületről nincs földhasználati nyilvántartás, az ország mintegy 7,7 millió hektár termőterületéből csak 6,8 millió hektárra vonatkozóan vannak adatok, ez 87 százalékos lefedettség. Nagyon fontos tehát, hogy a földnyilvántartások rendben legyenek, és az Országleltár állami földekre vonatkozó pontos nyilvántartásai is elkészüljenek, illetve naprakészek legyenek - tette hozzá Fazekas Sándor.
(kormányszóvivő.hu/MTI)
További hírek
Használt autó értékesítésével összefüggő áfa kérdések
Szigorodnak az özvegyi nyugdíj feltételei
Egyéni vállalkozókat érintő újdonság a 2025-ös bevallásnál
Új uniós csomagolási rendelet augusztustól
Befogadott számlákra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség
Webkereskedelem: kötelező elállási funkció júniustól
Különbözeti áfa esetén áfa levonási jog
Családi adókedvezmény súlyosan fogyatékos eltartottak után
Bevallás és számlázás külföldi megrendelő esetén
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.
Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.
Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről
Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.
Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.
Rendelkezik érvényes előfizetéssel?
Igen
Nem
Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek
Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:
24
AKTUÁLIS ESEMÉNYEK
SZAKMAI KLUBJAINK
ADÓNAPTÁR



