KORMÁNYZATI HÍREK

A zöld komponenst 2015-től kötelező alkalmazni a gazdáknak
A hír több mint 30 napja nem frissült!

A 2015-től működő új támogatási rendszerben kötelező elemként megjelenik a környezetvédelmi szempontok érvényesítése, az úgynevezett zöldítés, mondta Czerván György a Közös Agrárpolitika (KAP) új támogatási modelljét bemutató rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján, Tatán.

2014. február 19.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár hozzátette, az idei átmeneti év nem hoz változást a támogatások rendszerében, könnyítés azonban, hogy az előlegfizetéshez már nem kell brüsszeli engedélyt kérni, a kifizetések a szokott módon, október 16-tól rendben megkezdődnek.

Czerván György kifejtette, hogy a Kormány – a Nemzeti Agrárkamarával történt egyeztetetését követően – tavaly év végén döntött arról, hogy továbbra is az egyszerűsített területalapú támogatási rendszert (SAPS) alkalmazza 2021-ig. A magyar termelők által jól ismert konstrukció továbbra is biztosítja a közvetlen támogatások széleskörű és gördülékeny igénybevételét.

Az előadás során Czerván György bemutatatta az új támogatási rendszer kötelezően és önkéntesen alkalmazandó elemeit, amelyek közül nagy hangsúlyt fektetett a kötelező támogatási elemként megjelenő „zöld komponensre”. A hivatalosan „a környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtott támogatásnak” nevezett intézkedés keretében a tagállami éves közvetlen támogatási keret 30%-át kell felhasználni.

A konstrukció ösztönző hatása révén javulhat a környezetvédelmi teljesítmény, amely uniós szinten képes elősegíteni az éghajlat és a környezet szempontjából kedvező mezőgazdasági gyakorlat elterjedését. Az egyszerűség kedvéért csak zöldítésnek nevezett jogcím keretében – az uniós előírás alapján – 3 alapvető intézkedést kell alkalmazni:

1. A terménydiverzifikáció. A vetésváltás gyakorlatán túlmutató követelmény keretében 10 hektár szántó alatt 1 növényt, 10 és 30 hektár szántóterület között 2 különböző növényt, míg 30 hektár szántóterület felett már 3 eltérő növény kell termeszteni.

2. Az állandó legelők fenntartása. Országos szinten a gyepterületek nagyságát legfeljebb 5%-kal lehet csökkenteni 7 év alatt. Könnyebbség az egyes termelőknek, hogy a követelmény nemzeti szinten teljesíthető, így az egyes termelők esetében ettől el lehet majd térni.

3. Ökológiai célterületet. A mezőgazdasági üzemek biológiai sokféleségének megőrzése és javítása, így az ökológiai célok teljesülése érdekében területeket kell elkülöníteni.

Az államtitkár jelezte azt is, hogy a fenti intézkedések alól egyenértékű gyakorlatok keretében egyes üzemtípusok mentesülhetnek akkor, ha egy vagy több követelményt automatikusan teljesítenek (pl. biogazdaságok, vagy egyes AKG programok).

A KAP változásait bemutató előadássorozat keretében legközelebb 2014. február 27–én Hódmezővásárhelyen tájékoztatja a termelőket.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

További hírek

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.







A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérdését továbbítottuk szakértőink felé, akik a megadott elérhetőségein tájékoztatják a témával kapcsolatbam.

Ossza meg díjmentes tanácsadói szolgáltatásunkat kollégáival, ismerőseivel.

Kérek tájékoztatást várható konferenciákról, továbbképzésekről





A gomb megnyomásával elfogadja adatkezelési tájékoztatónkat, és önként kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az abban foglaltaknak megfelelően a Menedzser Praxis Kft. visszavonásig kezelje és tárolja adatait. Hozzájárulása után tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen valamint bármikor kérheti adatainak helyesbítését,törlését, korlátozását.
Mégse

Kérését továbbítottuk, megadott elérhetőségein tájékoztatjuk várható rendezvényeinkről.

Az alábbi űrlap kitöltésével kérdezhet szakértőinktől.

Rendelkezik érvényes előfizetéssel?

Igen

Nem

Előfizetéssel rendelkező ügyfeleink kérdései priorítást élveznek

Megválaszolt adózási, tb, munkaügyi, számviteli kérdések a mai napon:

24

Kérdezzen itt Ön is!

AKTUÁLIS ESEMÉNYEK

Eseménykövetés

SZAKMAI KLUBJAINK

ADÓNAPTÁR